Volt gyümölcse Gyulay Endre munkásságának

„Három fához szeretnék hasonlítani” – mondta annak idején, még pappá szentelését követő köszöntőjében a szombaton elhunyt Gyulay Endre. A nyárfához, hiszen a magassága jelképezi az Isten felé törekvést és az imádságos életet, a homoki akáchoz, mert ez a hajlíthatatlanság jelképe, és a gyümölcsfához, ami a lelkipásztorkodás feladatait szimbolizálja.

Bőven termett gyümölcs

„Nem véletlenül mondtam ezt akkor” – nyilatkozta 75. születésnapján, 2005. szeptember 17-én a Délmagyarországnak Gyulay Endre. „Azt hiszem, akár az imádság, az istenkapcsolatra való törekvés, akár a stabilitás, hogy ne hajladozzon az ember ide-oda, megvalósult az életemben. Megpróbáltam mindkettőben helyt állni. A hívek kiszolgálását lelkipásztori szempontból úgy érzem, mindig is törekedtem megvalósítani, néha, mint például a romániai forradalom idején, amikor menekültek érkeztek az egyházmegyénkbe, segélyekkel, a karitásszal is segíteni próbáltam rajtuk, így akár lelki, akár egyéb értelemben is kimondható: volt gyümölcstermése a munkásságomnak” – hangsúlyozta.

Gyulay Endre 1930. szeptember 17-én született Battonyán. Szegeden piarista diák volt, és teológiai tanulmányait is a helyi hittudományi főiskolán végezte. Édesanyját igen korán vesztette el. Tavaly, pappá szentelésének 70. évfordulóján készült egyik interjúban úgy fogalmazott: „(…) jóanyám kilencéves koromban itt hagyott, egy mellrákkal nekiindult a túlsó partoknak. Megvárta a szabadságról visszatérő Klivinyi prépost urat, és arra kérte, hogy lehetőség szerint gondoskodjon arról, hogy én pap legyek. Másnapra halott volt. Ő természetesen nem közölte velem ezt, nekem nem az ő akarata miatt kell pappá lennem.”

A főiskolán tanított 

Gyulay Endrét 1951-ben a szegedi dómban szentelték pappá. Abban a székesegyházban, ahol 1987. július 7-én püspökké szentelték, majd hosszú pályafutása alatt gyémánt-, tavaly rubinmisét tartott, a Gál Ferenc Egyetem tanévzáró ünnepségén a 70 évvel azelőtti diplomaszerzése alkalmából 2023-ban rubinoklevelet vett át.

Segédlelkészként Röszkén, Ásotthalmon, majd Gyulán szolgált, majd plébánosként Domaszéken, Mezőhegyesen, majd Makón. 1972-től retorikát tanított és lelki igazgatóként tevékenykedett a Szegedi Hittudományi Főiskolán (2008-tól Gál Ferenc Egyetem) és a papnevelő intézetben. Lapunknak adott 2005-ös interjújában nemcsak a lelkipásztori munkája örömeiről és nehézségeiről beszélt, hanem 1987-es püspöki kinevezéséről is.

Egyetlenegy percet kapott

„Nem vártam, hogy püspök legyek. Amikor Budapestre rendeltek, hogy közöljék velem, mi a pápa akarata, megdöbbentem, hiszen nem láttam magam alkalmasnak erre a feladatra. Adtak időt is a döntésre: egy egész percet. Bár itt éltem tizenegy éven át a püspöki palotában, hiszen a kispapok nevelője voltam, kormányzási tapasztalatom nem volt, de amikor átvettem a hivatalt, határozott elképzeléseim voltak, ezek megvalósításához mindmáig tartom magam” – fogalmazott.

Püspöksége alatt a Szeged-Csanádi Egyházmegyében 13 új templom épült, főként azokon a településeken, ahol addig nem volt templom vagy a meglévő kápolna kicsinek bizonyult a hívek befogadására. Hivataláról 2006. augusztus 26-án köszönt le, de lelkipásztori szolgálatát ezt követően is folytatta. 2000-ben Szeged, tavaly Domaszék díszpolgára lett, idén májusban pedig átvehette a Pálfy Ferenc-díjat.