Vannak, akik a nyár utolsó napjait is az iskolában töltik

2024.08.27. 15:30

Kötelező nyári gyakorlatot pótolnak

Arany T. János

Fotó: Török János

Két lány az iskola tanulmányi parkjában söprögetett, négy fiú kézikocsival pakolt tankönyveket, fénymásolóba és nyomtatóba való papírokat az ásltotthalmi erdészeti iskolában kedd délelőtt.  Ezek a diákok a vakáció utolsó napjait már az iskolában töltik. 

Kötelező nyári gyakorlat pótolnak a diákok az ásotthalmi erdészeti iskolában. A lányok söprögettek, a fiúk papírokat pakoltak.
Kötelező nyári gyakorlat pótolnak a diákok az ásotthalmi erdészeti iskolában. A lányok söprögettek, a fiúk papírokat pakoltak. Fotó: Török János

Andrési Pál, az  iskola szakmai vezetője elmondta, az Alföldi ASzC Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium ugyanis lehetőséget biztosít a diákoknak arra, hogy pótolják az elmaradt kötelező gyakorlati órákat. A tanévzárást követően négyhetes, azaz 140 órás nyári gyakorlat kötelező az erdészeti szakmunkástanulóknak, illetve az erdésztechnikus képzésben résztvevő diákoknak. A nyári gyakorlat kettős célt szolgál, az első hogy termelésszerű körülmények között végezzék el az erdőben az aktuális feladatokat: tisztítást, gyérítést, véghasználatot, illetve a tavaszi erdősítés utáni ápolást. A diákok ilyenkor erdőápolási munkálatokban vesznek részt, mint például erdősítés, a sorok és sorközök művelése, azaz kapálás.

Előfordulhat, hogy diákok egészségügyi, vagy családi okokból egy-két napot mulasztanak, ezeket kötelező pótolni. A gyakorlatnak szigorú szabályai vannak: legkésőbb augusztus végéig kell befejezni az összefüggő szakmai gyakorlatot. Ha túl sok az igazolt és igazolatlan mulasztás, a tanuló az évfolyam követelményeit nem teljesítette ezért magasabb évfolyamra nem léphet. 

Fotó: Török János

Kedden tizenegy diák tevékenykedett az iskolában, szerdán öten lesznek. Vörös Anasztázia mindössze két napot hiányzott a kötelező nyári gyakorlatról. – Amúgy szeretek itt lenni, szeretem ezt a helyet – mondta miközben az iskola parkjának közepét söprögette nagy gonddal. – Ha nem itt dolgoznék, akkor is dolgoznék, csak kint a földeken. Egész nyáron napszámban dolgoztam – mondta, majd söprögetett tovább, hogy jövő hétfőre, a tanév első napjára szép legyen az iskola. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában