Napszínes

2024.08.21. 21:30

Gaz nő a vízen

Arany T. János

Gaz nő a vízen a szegedi téli medencés kikötőben. Hosszú ideje rozsdásodnak itt az uszályok. Fotó: Gémes Sándor

Rozsdásan rohadó uszályokban nő a gaz a téli medencés kikötőben. Lenyűgöző, ahogy a természet a leglehetetlenebb helyeken is utat tör. Tulajdonképpen gaz nő a vízen. A medencés kikötőben szép lassan pusztuló uszályok rejtélyét egykori kollégánk, a kiváló tollú Szlavkovics Rita már több mint egy éve felgöngyölítette Szeged önkormányzati hírportálján, ezért nekünk most csak annyi a feladatunk, hogy amellett, hogy időről-időre rácsodálkozunk a továbbra is háborítatlanul rozsdásodó úszóművekre és az azokon burjánzó gazra, idézzünk a remek cikkből. 

Korábban a Boszorkánysziget mellett sorakoztak a rozsdás úszóművek, innen az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság bevontatta az uszályokat. Semmi jel nem mutat arra, hogy lenne gazdájuk, akinek szándékában állna eltakarítani azokat. A vízügy tehetetlen. Az uszályok tulajdonosainak kilétét homály fedi, a kolléga nem hivatalos információi szerint a rozsdatemetők gazdáinak vállalkozásai többnyire már felszámolás alatt állnak, pedig egyedül ők felelnek az uszályok állagmegóvásáért. Az uszályokon növekvő gazban biztos találunk parlagfüvet is, így a parlagfűszezonban ezért büntetést is ki lehet szabni az ismeretlen tulajdonosokra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában