Helyi közélet

2024.08.14. 18:00

Agydaganatos röszkei kisfiúnak szerveznek jótékonysági gyerekprogramot

Egy 8 éves, agydaganattal küzdő kisfiú megsegítésére szerveznek jótékonysági programot szeptemberben. Az ingyenes rendezvényen becsületkasszába várják majd a résztvevőktől az adományokat, hogy Medox édesanya steril szobát alakíttathasson ki szerény otthonukban.

Timár Kriszta

Medox egy életvidám, 8 éves kisfiú, akinek egy ártalmatlannak tűnő tünettel rémálommá vált az élete. Édesanyja júliusban hányás és fejfájás miatt vitte be az ügyeletre, ahol MRI vizsgálatot rendeltek neki. Két nappal később kiderült: egy nagyméretű agydaganat okozta a panaszait, ezért már aznap életmentő műtétet hajtottak rajta végre. Az operáció után azonban az agyat ért sokkhatás miatt a kisfiú mozgás- és beszédképtelenné vált.

agydaganat
A 8 éves Medi agydaganattal küzd, számára szerveznek jótékonysági programot szeptemberben. Fotó: DM

Ebben az időpontban éppen egy videoklip forgatáson vett volna részt. Medox már többször szerepelt a számainkhoz készített kisfilmekben, most is hívtuk. Így tudtuk meg, milyen súlyos problémával küzd a család 

– mesélte lapunknak Bicók Norbert, a PalintaDuo gyerekzenekar tagja, aki azonnal elhatározta, hogy megpróbál segíteni nekik. Medoxot ugyanis kistestvérével együtt édesanyjuk egyedül neveli szerény körülmények között, és mivel most dolgozni sem tud a kialakult helyzet miatt, nagyon nehéz helyzetbe kerültek.

Medox agydaganatát nem sikerült teljesen eltávolítani. Nagyjából az egyharmada olyan kritikus részen volt, amihez nem lehetett hozzányúlni, ezért kemoterápiás kezelést is kell kapnia. Mostanra már képes ülni, sőt támogatással néhány lépést is tett, így elkezdődött a kezelése a szegedi gyermekklinikán, az azonban hosszú hónapokat vesz majd igénybe. Ha már megfelelő állapotban lesz, hazaengedik, legyengült immunrendszere miatt azonban szüksége lesz egy steril szobára, amit jelenlegi, röszkei otthonukban nem lehet kialakítani. A felújításra pedig nincs pénzük

 – mesélte Bicók Norbert, aki úgy határozott, egy jótékonysági rendezvényt szerveznek Medi és családja támogatására.

A gyerekprogramot szeptember 14-én tartják a Felső Tisza parton lévő Víg Matróz sörözőnél. Lesz Activity vetélkedő, PalintaDuo gyerekkoncert és Viki Ová koncert is, az első 100 belépő ingyen vattacukrot kap, a limonádé pedig minden gyereknek ingyen lesz a készlet erejéig. 

A bejáratnál, a csillámtetkónál, az arcfestésnél és a vattacukornál becsületkasszákat állítunk fel, így az ingyenes rendezvényen mindenki az általa meghatározott összeggel támogathatja Medit és családját. A program végén a becsületkasszákat a közönség előtt bontják majd fel és az összegyűlt adományokat átadják a családnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában