Két településen kevesebben szavazatot kapott a polgármester mint 2019-ben

2024.06.10. 16:07

A Mórahalmi járásban a helyzet változatlan

A Mórahalmi járásban semmi sem változott a járáshoz tartozó tíz település élén. Mindenhol maradtak a polgármesterek. A járásban két település volt, ahol nem talált kihívóra a az első ember, ezek Üllés, ahol 18 éve vezeti a falut Nagy Attila Gyula, illetve Mórahalom, ahol Nógrádi Zoltán 1994 óta polgármester. Érdekes, hogy két olyan járási település van, ahol most kevesebben szavaztak a polgármesterre mint 2019-ben.

Arany T. János

A Mórahalmi járásban a helyzet változatlan, izgalomtól mentes választáson, maradtak a az eddigi polgármesterek.

Fotó: Török János / Archív fotó

Száz százalékos feldolgozottság mellett is kijelenthetjük, a Mórahalmi járásban a helyzet továbbra is változatlan. Ugyanazok vezetik tovább a tíz települést, akik eddig, és a legtöbb helyen a képviselő-testület összetétele is alig, vagy egyáltalán nem változott. Érdekesebb a helyzet viszont, ha a 2019-es eredményekkel hasonlítjuk össze a vasárnapi számokat. 

A járásban két település volt, ahol nem talált kihívóra a polgármester, ezek Üllés, ahol 18 éve vezeti a falut Nagy Attila Gyula, illetve Mórahalom, ahol Nógrádi Zoltán 1994 óta polgármester. Mindkét településen ugyanez volt a helyzet 2019-ben is, viszont mindketten több szavazatot kaptak, mint öt évvel ezelőtt. Nógrádira 2019-ben 2108-an, vasárnap 2513-an szavaztak, Nagyra pedig 968-an az öt évvel ezelőtti 731-el szemben. Van viszont két település a járásban, ahol 2024-ben gyengébben teljesített a polgármester mint 2019-ben.

Ezek Ásotthalom és Zákányszék. Ásotthalmon ‘19-ben Toroczkai László 973 vokssal a szavazatok 68,42 százalékát kapta, vasárnap Papp Renáta 906 szavazattal az 54,38 százalékát. Mindkettőjüknek két-két kihívója volt, tehát összesen hárman indultak a polgármesteri székért. Zákányszéken Matuszka Antalnak 2019-ben igaz, könnyebb dolga volt, mert egyedül indult, akkor 807-en szavaztak rá. Most kihívója akadt Liszkai Adél személyében, akivel szemben 703 szavazatot kapott, ami a voksok 54,7 százaléka. Az összes többi településen többen szavaztak a polgármesterre mint 2019-ben.

A Mórahalmi járásban az összesen huszonegy polgármesterjelölt zöme egyébként független, hárman a Fidesz-KDNP támogatásával indultak a június 9-ei választáson, míg a Mi Hazánknak, a Megoldás Mozgalomnak és az Összefogás Zsombóért Egyesületnek 1-1 jelöltje volt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában