Helyi közélet

2024.05.08. 12:17

Új otthon a román közösségnek

Magyarcsanádon az utolsó még rendbe nem hozott önkormányzati ingatlan felújítására készülnek, amely egyben közösségi funkciót is kaphat. Ez a jelenleg üresen álló egykori öregek napközi otthona, mely a tervek szerint a helyi román közösség háza lesz.

Szabó Imre

Lepusztult, elhanyagolt állapotban vár sorsára az az Állomás utcai épület Magyarcsanádon, amelyben valaha az öregek napközi otthona működött. Utoljára a kétezres évek elején telt meg élettel – igaz, akkor is csak egy évre: amíg a helyi óvodát felújították, addig ide jártak a kicsik. Azóta üresen áll. Öregek napközi otthona Magyarcsanádon már nincs, az idősekről házi segítségnyújtás formájában gondoskodik az önkormányzat.

Nagy terveink vannak az épülettel

 – tudatta a napokban a Délmagyarországgal a község polgármestere. Farkas János elmondta, a tervek szerint itt alakítanák ki a helyi román közösség új házát. Az ingatlan állapotára tekintettel teljes körű felújításra lesz szükség, azonban amint ez megtörténik, tágas, több funkciós lesz. Lesz benne tanácskozó- és kiállítóterem, közösségi tér és egy 50 négyzetméteres fedett terasz is. Két vendégfogadó szobát is kialakítanak benne, így akár bevételt is termelhet.

Az egykori öregek napközi otthona most igen lepusztult képet mutat. Fotó: Szabó Imre

A faluban ez az utolsó még fel nem újított önkormányzati épület. A beruházást egy román-magyar közös, uniós pályázatból szeretnék finanszírozni. Ennek határon túli partnere a temesvári Magyarok Háza lesz, és sikeres elbírálás esetén mindkét projekt 830 ezer eurót, azaz jelenlegi árfolyamon több mint 320 millió forintot nyer. Az anyagról a nyár közepén születik döntés. Farkas János megjegyezte: az elnyert összeghez az önkormányzatnak 5 százaléknyi önerőt kell majd biztosítania.

Magyarcsanád egyébként híres arról, hogy több nemzetiség lakja – a falu négy temploma közül is az egyik a szerbeké, a másik a románoké. Jelenleg ez utóbbi közösség a népesebb a faluban. A kisebbségeknek természetesen most is van közösségi házuk. A románoké azonban, például amikor rendezvényeket akarnak tartani, gyakran szűkösnek bizonyul, ráadásul lakóházak közvetlen szomszédságában van és a zenés programok emiatt zavaróak lehetnek. Itt viszont akár a hagyományos tánctábort is megtarthatják.: 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában