2024.05.03. 13:54
Börtönbe mennek a mórahalmi Mini Magyarország ügy vádlottjai
Fotó: DM
Súlyosította a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla a mórahalmi Mini Magyarország ügy vádlottjainak a büntetését. B. Sándor, a Szeviép Zrt. korábbi vezetője, az ügy elsőrendű vádlottja, jogerősen 3 év, a másodrendű vádlott D. Imre 3 év 6 hónap, míg a IV. rendű vádlott 1 év 10 hónap letöltendő szabadságvesztést kapott, továbbá 3, 4 és 2 évre eltiltották őket a közügyektől. A III. és V. rendű vádlottak büntetésén a másodfokú bíróság nem változtatott, azokat a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta. Az ítélet szerint az I. és II. rendű vádlottak közösen elhatározták, hogy a történelmi Magyarország területén 1910-ben álló, ötven jelentős műemléket 1:25-ös méretaránnyal bemutató makettparkot alakítanak ki. A projekt összköltsége 648 millió forint volt, a projektcég 15 százalékos önerő biztosítása mellett, 550 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatást igényelt a megvalósításhoz. A kivitelezés azonban a kezdetektől akadozott. A céget végül a silány munka miatt a kifizetett összeg visszafizetésére kötelezték, de a 436 millió forintból a végrehajtási eljárás során csupán alig 50 millió forint térült meg.