Csótányokra, hangoskodásra is panaszkodtak

2021.09.03. 16:44

Egy Szabadság téri férfi rendszeresen a játszótérre önti az ürülékét

A Szabadság téren élők nyugalmát bulik, veszekedések és csótányok zavarják. Van egy férfi, akinek rossz a WC-je, ezért vödörbe végzi a dolgát, amit a játszótéren borít ki – mindezekről a Hódmezővásárhelyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat közmeghallgatásán esett szó.

Kovács Erika

A cigány nemzetiségi önkormányzat közmeghallgatásán néhány Szabadság téri bérlőre sok panasz érkezett. Fotó: Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika

Egy Szabadság téren lakó asszony elmondta, bizonyos lépcsőházakban rengeteg a csótány, amit jeleztek is az önkormányzatnál. Irtás után volt, ahonnan lapátszámra hordták ki az elpusztult állatokat. A rendszeres irtás ellenére is folyamatosan újratermelődnek a kártevők.

Az asszony arról is beszélt, hogy jobban meg kellene az önkormányzatnak válogatnia, hogy kiknek ad önkormányzati lakást.

Egy édesanya például nemrég költözött be az egyik lépcsőházba egy gyermekével. Minden este buli van nála, amit veszekedések tarkítanak, ezért a szomszédok nem tudnak pihenni. Ugyancsak a Szabadság téren nemrégiben két férfi között odáig fajult a nézeteltérés, hogy az egyik le akarta szúrni a másikat.

A cigány nemzetiségi önkormányzat közmeghallgatásán néhány Szabadság téri bérlőre sok panasz érkezett. Fotó: Kovács Erika

Az asszony egy, ugyancsak önkormányzati lakásban élő ember gyomorforgató szokásáról is beszélt. A lakásban elromlott a WC, ezért az illető egy vödörbe végzi a dolgát, amelynek tartalmát a játszótérre borítja ki.

Mezei Vidor elnök és Rafael Balázs Leandrosz képviselő hangsúlyozták, hogy az elhangzottakkal kapcsolatban hivatalosan is tájékoztatják az önkormányzatot, és mindent megtesznek azért, hogy megoldást találjanak a problémákra. Tervezik, hogy lakossági fórumot is szerveznek a Szabadság téren.

Azt javasolták, hogy a bérlakásban élők a közösségi szabályokkal ellentétes magatartásokról írásbeli panaszt is nyújtsanak be, amelyeket a lakásügyi bizottsághoz továbbítanak, hogy ha esedékessé válik a renitens lakók lakásbérletének meghosszabbítása, ezt is vegyék figyelembe a döntésnél.

Mezei Vidor a Gólya utcaiak gondjairól is tájékoztatást adott. Egy egyedül élő, kispénzű, súlyos betegségekkel küzdő, szívműtétre váró 68 éves asszonynál kikötötték a vizet. Szeretné, ha az önkormányzat segítene a visszaköttetésben. Az utcában élők problémája a rengeteg kátyú, ám vannak, akik a rossz útviszonyok ellenére is száguldoznak az utcában, ezért fekvőrendőrt kérnek. Az önkormányzat illetékes munkatársai azt javasolták, gyűjtsenek aláírásokat. A fekvőrendőr telepítéséhez minden ingatlan lakosának, vagy tulajdonosának egyöntetű akarata szükséges.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában