Már lehet licitálni

2019.10.08. 11:33

Bea gyógyulását segíti Mátyás a festményével – már lehet licitálni

Lélegeztető AMBU-ballonnal életben maradhat a 19 éves szegedi lány, az ő támogatására bocsátotta licitre festményét Fábián Mátyás szegedi mentőgépkocsi-vezető.

Kiss Anna

Jótékony célra készült Fábián Mátyás mentőgépkocsi-vezető festménye. FOTÓ: FRANK YVETTE

Fábián Mátyás gyerekkora óta fest, elmondása szerint otthon érzi magát a képzőművészet világában. Most egy igazán különleges és egyben elgondolkodtató képet vitt vászonra, a festmény fókuszában a Karitáció Alapítvány bohócdoktorai állnak, akik 2008 óta az ország sérült, beteg gyermekeinek gyógyításáért tesznek.

Olajfestményen a Bohócdoktorok

– Mentőgépkocsi-vezetőként munkám során rengeteg példamutató emberrel találkozom, és úgy döntöttem, hogy ebből én is szeretném kivenni a részem. Egy éve jött az ötlet, hogy másokon szeretnék segíteni a képeimmel. A sürgősségi osztályon jó kapcsolatban vagyok Szögi Andrea ápolóval, közösen találtuk ki, hogy mi lenne, ha a bohócdoktoroknak festenék először. Hosszas gondolkozás után összeállt a kép, és megfestettem. Közben megismerkedtem Gere Anikó Mónika bohócdoktorral is, és elkezdtünk egyeztetni, hogy milyen jótékony célra ajánlhatnám fel a művet – avatott a részletekbe Fábián Mátyás.

Jótékony célra készült Fábián Mátyás mentőgépkocsi-vezető festménye.
FOTÓ: FRANK YVETTE

Lélegeztető ballonra gyűjtenek

Megszületett a döntés, egy 19 éves szegedi lány mindennapjait szeretnék segíteni.

– Büszkék vagyunk arra, hogy 2008 óta olyan civilekkel és cégekkel tudunk együttműködni, akik egy nemes célért szeretnének tenni, a közös munka eredménye pedig mindig pozitív. Ezúttal Fábián Mátyás és Szögi Andrea – akik szintén tagjaink – kezdeményezésére speciális licitet indítottunk, hogy Beátát segítsük, akit 3 hónapos korában újra kellett éleszteni, emiatt halmozottan sérült. Egyre többször jelentkezik nála légzéskimaradás, ez azonban egy lélegeztető AMBU-ballonnal orvosolható lenne. Erre gyűjtünk – tájékoztatott Gere Anikó Mónika.

Elindult a licit

Licitálni a www.karitacio.hu weboldalon a „Licitálj és támogass!” menüpont alatt hetven napig lehet. Folyamatosan érkeznek a felajánlások. Fábián Mátyás azt mondta, sosem gondolta, hogy idáig eljut majd művészete, de most már tudja, hogy ezzel kell foglalkoznia.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában