A helyi fiatalok nagyobb veszélyben

2024.07.05. 13:45

Elfogadták a drogstratégiát Szegeden

Suki Zoltán

Átlagos a drogfogyasztás Szegeden. Fotó:

Fotó: Máté Péter

Elfogadta a legutóbbi közgyűlés Szeged város Drogellenes stratégiájának 2023. évi végrehajtásáról szóló beszámolót. Ebben egyebek mellett az szerepel, hogy Szeged speciális földrajzi helyzetéből, a határ közelségéből adódóan, és amiért rengeteg az egyetemista és a középiskolás diák, fokozottabb annak az esélye, hogy a kábítószerek nagyobb arányban megjelenjenek, és sokan kipróbálják azokat. A stratégia megemlíti azt is, hogy napjaink jellegzetes problémaköre az internet, játék-, közösségi hálózatfüggőség. Ezek pedig megváltoztathatják egyesek viselkedését.

Azt is írták, hogy elvégeztek egy kutatást a általános és középiskolások között a droghasználatról. Összesen 2239 gyereket kérdeztek meg, természetesen név nélkül. A Kábítószer Egyeztető Fórum arra jutott, hogy Szeged hozza az országos átlagot, nincsenek komolyabb eltérések más, nagyobb városokhoz képest. Ennek ellenére kidolgoznak egy iránymutatást az általános és középiskolás tanároknak, a droghasználat és a kereskedelem megfelelő kezelésére. Kiderült az is, hogy Csongrád-Csanád vármegyében hat összekötő tiszt van a rendőrségen, akik tartják a kapcsolatot az iskolákkal. Emellett az iskolákban pszichológusok is segítik a tanárok munkáját.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában