2 órája
Több mint egymillió forintot hozott a Tiszaátúszás
Több mint 1 millió forint gyűlt össze augusztusban az „Úszd át a Tiszát hosszában” kilométergyűjtő programon.
Augusztus 24-én a Maty-éri Olimpiai Központ adott otthont az „Úszd át a Tiszát hosszában” kilométergyűjtő programnak, amit a ZUE.hu online patika támogatásával rendeztek meg. A cél nem volt kevesebb, mint a Tisza teljes, 962 kilométeres hosszának a leúszása. Bár néhány kilométer a vízben maradt, az eseményen résztvevő több mint 400 amatőr, félprofi és profi versenyző kevesebb mint 3 óra alatt a Tisza magyarországi szakaszát is meghaladó, 584 kilométert leúszta.
A program során nem csupán a sport iránti elkötelezettség volt főszerepben, hanem a jótékonykodás is. Az eseményen a nevezési díjakból összegyűlt több mint 1,2 millió forintot egyenlő arányban szétosztva adták át két kiemelkedő szegedi alapítvány, a Szegedi Hospice Alapítványnak és a Reménysugár Alapítványnak.
Az „Úszd át a Tiszát hosszában” eseménnyel párhuzamosan további két verseny is aznap zajlott: a Swim&Run és a Szenior Hosszútávúszó Verseny. Összesen több, mint 600 fő vett részt a rendezvényeken, beleértve a versenyzőket, kiállítókat és látogatókat. A résztvevők között szervezetten érkeztek a szegedi vízilabdázók is, akik nagy lelkesedéssel teljesítették a távokat.