Napszínes

2024.08.23. 21:30

Még jó, hogy le nem lőttek

Arany T. János

Ezt megúsztuk. Túrázók sétálnak el a figyelmeztető tábla mellett a Pilisben. Fotó: Arany T. János

Erről a képről egy mai fülnek már furcsa kabaréjelenet jutott az eszembe, amikor a Markos György-Nádas György páros a legendás Boncz Gézával kiegészülve borzalmas vicceket mesélnek, aminek mindig elrontják a poénját és amire Boncz mindig rávágja, hogy „még jó, hogy bele nem lépett”. 

A táblát látva a Pilisben, útban Pilisszentlászló felé ez a poén jutott eszembe kissé átalakítva: még jó, hogy le nem lőttek. Szerencsére az apró kis kiegészítő tábla megnyugvást adott a túrázóknak, aznap éppen nem volt éleslövészet. A közelben található a Magyar Honvédség Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokságának izbégi lőtere, ahol rendszeresek az éles lőgyakorlatok.

Definíció szerint a fegyver olyan ember alkotta eszköz, amellyel használója képes saját testi korlátain túlmenően támadást vagy védekezést végrehajtani, illetve azok hatásfokát és hatótávolságát megnövelni. Átvitt értelemben minden, ami képes másban (tárgyban, élőlényben) kárt tenni, akár pszichikailag is, fegyvernek tekinthető. Egy fegyver lehet nagyon egyszerű (mint egy bunkó), vagy nagyon bonyolult is (mint egy interkontinentális ballisztikus rakéta).

KÉPALÁ Ezt megúsztuk. Túrázók sétálnak el a figyelmeztető tábla mellett a Pilisben. Fotó: Arany T. János

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában