Kitzbühelben egyszer még meghal valaki

Daniel Albrecht most nem győzelmével került a legnagyobb újságok címlapjára, hanem hatalmas bukásával, amit a kitzbüheli világkupa hivatalos edzésén, csütörtökön mutatott be. Az amúgy is királypályának számító (Wengen után, vagy inkább mellett) Kitzbühel minden olyan tudásra alapoz, ami majdnem az összes lesikló számban szerepel: jól kell venni a kanyart, jól kell repülni és jól kell menni a lapos részen. Hát, a 25 Albrechtnek 140km/h-nál sikerült repülnie, hiszen a cél előtti utolsó ugratónál alákapott a szél, közel 40m-t szállt a levegőben, majd a hátára csapódott. Jött a helikopter, és azonnal az innsbrucki kórházba szállították, ahol mesterséges kómában tartották, míg stabilizálták. Az első benyomásoka alapján félő volt, hogy maradandó tüdő és gerincsérülést szenvedett a svájci alpesi síző.

A pályát nem rég építették át, a dombok nagy része mesterséges. Hát, igen jól sikerült, meg kell hagyni, hiszen Didier Cuche is azt nyilatkozta, hogy fél ezen a pályán lejönni. Azért ez csak sejtet már valamit, hiszen a svájci nem most kezdett el versenyezni... Igazából talán a Forma-1-es Belga Nagydíjhoz hasonlítható, hiszen Spaban is van egy olyan emelkedő, ahol az út elkanyarodik, és a versenyzők szinte vakon mennek fel. Ugyanez van Kitzbühelben, ahol úgy ugratnak már az elején, hogy nem látják hova érkeznek. Azon lehetne vitatkozni, melyik a rosszabb, bár én igazából egyik helyen se szeretnék nagyon balesetet szenvedni. És akkor pár szó a hétvégi világkupáról. Szegény T.J. Lamming harmadikként indult, de végig se tudott menni a pályán. Az egyik kanyart nagyon lent vette, majd hatalmasat bukott ő is. Három hálót szakított át. Bár felállt, őt is helikopterrel szállították el. Ha még az elején nem gondoltam volna, hogy itt nagy meccs lesz, ez volt az a pillanat, amikor elhittem. Aztán jöttek a klasszisok, majdnem percenként cserélődtek az elsők. Hermann Maier 140-nel érkezett meg a célba, bár ős sem sokáig élvezhette elsőségét. Ekkor az első három helyezett 14 századon belül volt. Fill is majdnem bukott egy nagyot, de talpon marad. Az viszont biztos, hogy egyik lábbal tuti a palánkon siklott. Pedig a pálya közepén még vezetett, utána majd' 3s-es hátránya lett. Werner Heel viszont nekicsapódott a palánknak, így a verseny végéhez közeledve is sikerült bukást látnunk. Aztán jött Defago, aki már a pálya elején 54 századdal vezetett, majd rontott, de megmaradt így is 6 század előnye, amit a végére ismét visszatornázott fél másodpercre. Mondjuk a végén elért 143 km/h-s sebességnél ezt nem is csodálom. A végét majdnem megkönnyeztem. És ez komoly. 30-as rajtszámmal jött le Poisson, akinek a legjobb eredménye eddig a 10. hely volt. Most szépen végigjött a pályán, 8.-ként ért be...és az az öröm! Mintha olimpiát nyert volna. Az ilyen képekért érdemes sportműsort nézni. A versenyt végül Defago nyerte, aki pár napja Wengenben is a legjobb lett, vagyis a két horrorpályát megnyerte Ez legalább ér annyit, mint egy világbajnoki cím. 143-mal robbant a célba, ilyen sebességre csak ő volt képes. A tavaly hatalmasat bukó, és a lábát elveszítő Lanzinger annak ellenére, hogy perben áll a Nemzetközi Sí Szövetséggel, lehetőséget kapott arra, hogy itt debütáljon újra, műlábbal. Bode Miller leszorult a dobogóról, Hermann Maier éppen bennmaradt a tízben. A dobogóra Walchhofer és Kroell állhatott még fel.