Három bolt 124 éve nyitva Szegeden

Negyvenhét éve élek Szegeden, tarjáni panellakásban. Akkoriban épült a tarjáni és a felsővárosi lakótelep és kezdett kialakulni a kereskedelmi infrastruktúra, sorra nyíltak – és szűntek meg vagy alakultak át valamivel később – az üzletek. Három a mai napig megvan és működik a Retek utca, a József Attila sugárút és a Rózsa utca találkozásánál, a már említett Tarján és Felsőváros határán. Deák Ernőné Ilonánál vásároltuk a gyümölcsöt, zöldséget, Kószó István nyírta apa és az én hajam, Balla Tamásnál díszhalakat és madarakat, például guppikat és pintyet, papagájt vettünk. 

Zöldség és gyümölcs 

Deák Ernőné Ilona 1982. június 15-én nyitotta meg férjével a Rózsa utca sarki zöldségest, gyümölcsöst. Generációk vásároltak, vásárolnak nála, a mai napig népszerű az ott élők körében. – Előtte 1978-tól az Olajbányász téri piaccsarnokban árultunk, de úgy gondoltuk, egy stabil, forgalmas helyre kellene költözni, ezért váltottunk, és az új helyen a nyitáskor 15 forintért adtuk az őszibarack kilóját – mesélte a 72 éves Ica néni, aki vendéglátósként a Jegesben és a Mignonban dolgozott, ez az időszak 1964-től datálódott. A hosszú üzleti élet titkának a szép, minőségi árun kívül azt tartja, hogy dolgozni, csinálni kell fáradhatatlanul, becsülettel, és a vásárlókat nem szabad becsapni. 

Drága „vöröshagyma” 

– Emlékszem, amikor először gránátalmát hoztak, sokalltam a „vöröshagyma” árát, egyébként mindig igyekeztem újdonságokat beszerezni, különleges zöldségekkel és gyümölcsökkel kedveskedni a kuncsaftoknak. A férjem halála után, 2002-től egyedül maradtam, most a fiammal viszem az üzletet. Igaz, korábban pár évre bezártunk, de újrakezdtük – elevenítette fel a történteket Deák Er­nőné. Elmondta még, hogy ma már nem pakol, cipekedik, fizikálisan nem bírja, de rendszeresen 12 órázik boltjában. Korábban a férjével éjszaka jártak friss áruért a piacra. 

– Addig csinálom, amíg csak erővel és kitartással bírom, mert biztos vagyok benne, ha leállnék, egy év múlva a Dugonics temetőben laknék... – mondta zárásként Ica néni. 

Díszállat-kereskedés 

A 68 éves Balla Tamás 1979. jú­­lius 3-án nyitott. – Az eredeti szakmám szobafestő és mázoló, de gyerekként voltak nyulaim, galambjaim, csirkéim, és az állatok szeretete mindig megmaradt. Belevágtam, azt mondtam, adok magamnak pár esztendőt, és majd meglátjuk, hogy mi lesz, végül itt „rekedtem” a Retek utca–József Attila sugárút sarkán –mesélte vidáman. Hozzátette: nyugdíjasként az öregségi járadék mellett már csak 14-től 18 óráig dolgozik mint kisegítő vállalkozó. Korábban még 15 díszhal- és díszmadár-kereskedés üzemelt Szegeden, úgy tudja, mára összesen öten maradtak. 

Hüllők, emlősök, halak 

– Nem csak halakat és madarakat árulok, rendszeresen tartottam tör­penyulat, hörcsögöt, különböző hüllőket, például leopárdgekkót, kaméleont, teknősöket, az ékszertől a víziig, de volt az üzletemben – talán 25 évvel ezelőtt – pápaszemes kajmán is. Most is vannak egzotikus állataim, illetve több fajtát alsóvárosi otthonomban, otthonunkban tenyésztettem is, jelenleg is van madárházam. Karácsonyra sokszor vásároltak díszállatokat a környékbeliek, és ez igaz most is – közölte Balla Tamás. A kaméleonról elárulta, hogy az egyik szemével előre, a másikkal hátrafelé néz, ami nagyon hatékony, mert a rovarok elkapásakor tízből talán egyszer téveszt. 

– Doktor Tihanyi Zala azt mond­­ta: Tomikám, ha sokáig meg akarsz maradni, inkább kevesebb állatot adj el, de azt nyugodt szívvel, jó lelkiismerettel, mert a kereskedőnek és az embereknek három dolog fontos, a becsület, a becsület és harmadszor is a becsület. Ehhez tartottam magam. Most akad, aki úgy lép be a gyerekével, hogy jól nézz szét, mert már én is Tamás bácsihoz jártam az édesapámmal, a nagyapáddal. Meddig csinálom? Amíg ki nem puszilok… Megbeszéltem a családdal és az itt lakókkal, a hamvaimat elfelezik, az egyik része a madárházamhoz, a másik a bolt előtti fához kerül. 

Katona „zsoldban” 

– Nem volt fodrász a családban, én lettem az első – kezdte be­szélgetésünket az üzletét 1978 júniusában alapító 67 esztendős Kószó István aranykoszorús mesterfodrász. Azzal folytatta, tréfálkozva azt szokta mondani, azért választotta ezt a hivatást, mert ha oldalt állva kinyújtja a kezeit, az egyik rövidebb, és az olló pont kiegyenlíti ezt a „hiányt”. 1969-től volt tanuló a Fodrász Vállalatnál, a katonaság előtt a Csongor téren dolgozott, az „angyalbőr” után váltotta ki az ipart. A jelenlegi hely megszerzésében egy őrnagy segítette, akit a szolgálat alatt többször nyírt, készítette a frizuráját, és nem akarta, hogy messzi kerüljön tő­­le. A panel ugyanis, amiben a fodrászat működik, egykor tiszti ház volt. – Huszonhárom évesen Szeged legfiatalabb vállalkozója voltam – jegyezte meg István. 

Amíg elfogadják

– Kifejezetten férfi- és gyermekfodrász vagyok, soha nem kevertem bele a női részt, de így is folyamatosan képeztem magam, megtanultam az új, a trendi stílusokat. Az eltelt 43 év alatt nagyon sokan fordultak meg nálam, ültek az üzlet székeiben, még nagyságrendileg sem tudom megtippelni, mennyien. Az viszont nagyszerű érzés, amikor 20-25 év távollét után Kanadából, Ausztráliából hazatérve keresnek, kérdezik, dolgozok-e még, és örülnek, hogy itt vagyok. Három-négy generáció volt már a vendégem, köztük Bátyi Zoltán újságíró, vagy Szélpál László – kispályán fociztunk is együtt –, és az egykori új­ságíró Hernádi Gyula bácsi és a fiai. Amíg a munka nem fáraszt, és a vendégek elfogadnak, csinálom – jelentette ki Kószó István. 

Örökség 

Ez a három üzlet a tarjániak, felsővárosiak öröksége. Mindannyiunké, akik az ottani panelekben (is) élünk, hiszen aki ifjúként tért be először, annak már a fiai és az unokái is Ilonához, Tamáshoz és Istvánhoz járnak. Mi őket, ők minket örököltek – jól jártunk.