Első gyerek a családban, avagy kezdő szülők kutyát nevelnek - 9. fejezet: ez most már háború!

És igen, rendes szülőhöz méltóan teleposztoljuk az internetet a gyerekkel. Szerencsére arra azért gondoltunk, hogy a több száz ismerősünk torkán csak viszonylag kis mennyiségben nyomjuk le ezt a kis tornádót, így aki mégis kíváncsi rá, az saját oldalán (@marcifrenchie)  megtekintheti életének főbb mozzanatait!

Korábbi történeteink pedig itt>>

Ez most már háború. Mondjuk jelenleg álló, de akkor is. A kakikérdés kezd elfajulni, és jelen pillanatban nem igazán eldöntött, ki kiért van. Mi úgy gondoltuk, Marci van értünk, de ő ezt máshogy gondolja.

Azzal kezdődik az egész, hogy az első nem-nél „ideggázt" vet be, és megpróbál elgázosítani minket. Igazi kéjenc, mert a szenvedésünket angyali tekintettel nézi végig.De ha nem nézi végig, akkor azt tetteti, hogy alszik. Délután.2-3 órát. Persze. Közben pedig 3 percenként nyomat valamit, csak hogy ne szokjunk el. Tudjuk Marci, hogy itt vagy, köszönjük!

A héten amúgy elhangzott a "vagy ő, vagy én" mondat is. Mondjuk azt nem árulom el, ki kinek mondta, de ez azért jelzi a helyzet súlyát. És jó internet-növendék lévén mit csinálunk, jól megnézzük a "bulldogos csoportban", hogy ki mit ír. Igazából nem lett sokkal jobb. Sőt! Marci még csak most múlt 3 hónapos, és papíron 7-8 hónapos-1 éves korára lesz teljesen szobatiszta. Az még mindig nagyon soká van. Ez is épp elég sokk, de amikor olyannal találkozunk, hogy "nekem 3 hónapos, és 2 hét alatt lett szobatiszta", vagy "5 hónapos és egyik napról a másikra meg fog történni". Így se jobb. De a legkegyetlenebb kommentek a "nagy öregektől" jönnek, hogy sok kitartás, türelem és takarítás. Köszönjük! Mint a nagyszülők, hogy az ő idejükben hogy kellett gyereket nevelni.

New photo by Réka Kis

null

Szóval ez a kérdés súlyosbítja a napjainkat. Igazából ha vele vagyunk, annyira nem durva a helyzet, mert - bizonyos keretek között - lehet szabályozni, és sikerült 80 százalékos hatékonysággal az erkélyre szoktatni. Kivéve, amikor kitalálja, hogy hideg van, éhes, szomjas, hallott valamit a nem használatos 3. szobánkból, vagy épp "várj meg a játékkal, beszaladok pisilni a szőnyegre!" elvet követi. Aztán ha bent sikerül, akkor ordítás, Marci mit csináltál? Aztán egy kis fenekelés, pelusra rakás. És ez folyamatosan. Ő meg csak azért is bentre csinálja. Folyamatosan. De egyszer vége az állóháborúnak...

De amíg nem vagyunk itthon, akkor pusztít csak igazán. Aztán meg így néz ránk. (fentebb)

Nem baj, küzdünk!

Közben megkaptuk az utolsó oltást is, a veszettség ellenit is. Továbbra is szerelembe esnek az orvosok és nővérek, ha beállítunk. Most kalandos volt az út, mert nem velem jött, hanem párommal. Én úgy értelmeztem, hogy énekelt neki út közben, amikor elmesélte az utat, szerinte viszont végig nyühögött. Hát, nézőpont kérdése.

Az orvosnál aztán szóba került, hogy ha rövidesen be fog fagyni a kis hátsója (ah, de jó lenne, akkor a fentebbi problémánk megoldódna... na mindegy, vicceltem csak), szóval mivel jön a tél, majd adunk neki is valami vitamint. Az orvos páromra nézett, és miközben ketten próbálták az asztalon tartani Marcit, aki nekiindult volna épp ismerkedni, csak ennyit mondott: ennek? Ahogy látom neki felesleges!

Oké, ezek szerint túl jó állapotban vagyunk.

Mondjuk eddig minden oltás után megkérdezte az orvos, hogy nem volt-e rosszul vagy nem volt-e bágyadt. Hát, ez nem. Szerintem képtelen rá.

New photo by Réka Kis

null

A jó időt kihasználva ebéd után elmentünk sétálni az erdőbe. Mondjuk a főzés is kalandos volt, ugyanis újabban a radarjaival tart szemmel a műveletek közben: ráül a lábamra és bámul felfelé. És az ember a csontjaiban érzi. Na mindegy, azt már megszoktuk, hogy velünk eszik, mondjuk egyre kevesebbet kunyerál. Köszönhető annak, hogy akkor kap ő is valami kutyának való étket.

Hetek óta új kedvenc játéka van, amit asszem már írtam: egy üres műanyagpalack. Mivel megint nekiállt kergetni a lakásban, félő volt, hogy vagy Marci dönti ki a falakat a szomszédba, vagy a szomszéd veri azt ránk. Szóval nem volt kérdés, ebben a napsütésben megyünk kintre őrjöngeni. Meg hát nekünk is jól esik.

Az erdőben aztán póráz nélkül garázdálkodott, de meglepő módon egy-két Usain Bolt-i sprintet leszámítva csak ügetett előttünk, szépen felvezetve a mi andalgásunkat. Aztán elrohant, és szépen ülve megvárt minket, míg az alattvalók odaérnek. Rájöttünk, ide hóban is ki fogunk jönni.

Itthon aztán jól össze is esett, aminek az lett a vége, hogy a vacsorai kunyerálásra kelt csak fel, azóta a legkülönfélébb pózokban horkol. És gázosít...kegyetlenül. Most mondjuk nem tudjuk, miért, de az életünkre pályázik. Mondjuk már így is neki adtuk.

Mivel ma is nagyon elfáradt a fentebb leírt dolgok folyamatos variálásában, el is megyünk aludni. Jó éjt!