Első gyerek a családban, avagy kezdő szülők kutyát nevelnek - 6. fejezet: ez keményebb, mint a gyereknevelés

Valamelyik „frenchie-szakértő" oldalon olvastam, mint előképzés, hogy felesleges a kutyának temérdek játékot, rágókát, fogtisztítót és egyéb szórakoztatóeszközt beszerezni, mert

úgyis azzal fog játszani, amit ő szerez magának. Illegálisan. A lakásból.

És igen, rendes szülőhöz méltóan teleposztoljuk az internetet a gyerekkel. Szerencsére arra azért gondoltunk, hogy a több száz ismerősünk torkán csak viszonylag kis mennyiségben nyomjuk le ezt a kis tornádót, így aki mégis kíváncsi rá, az saját oldalán (@marcifrenchie)  megtekintheti életének főbb mozzanatait!

Korábbi történeteink pedig itt>>

Gondoltam, ez majd nálunk másképp lesz, mert hát amit írnak általánosságban a francia bulldogokról, abból vajmi kevés működik Marcinál. Például, hogy imádják a gyümölcsöket – már amit ehetnek –, és szeretik a májkrémet, ami gyógyszerbeadásánál lesz majd praktikus. Nos, Marci egyedül az ananászt hajlandó megenni, kizárólag akkor, ha úgy hiszi, tőled kunyerálta el. Mondjuk mindennel így van, mert kvázi showműsort kell neki játszani, hogy egyen. Vagy kiéheztetni. Én sokszor inkább ezt csinálnám. Természetesen nem komolyan, de már így is olyan, mintha lenyelt volt egy kézilabdát. Májkrémet meg olyan undorral eszi, hogy már majdnem megsajnálom. Még jó, hogy csak 10 darabot vettem belőle. Nem baj, anyád, apád megeszi. Ennek ellenére akármilyen dolgot – nem csak étel, ital – közelítesz a szád, vagy arcod felé, olyan fejjel néz, hogy még azt is odaadnám neki, amit nem ehet. Persze van az

aggyál már a kajádból te némber"

nézése is, amikor már csak azért is hagyom hisztériázni. Mert igazából ha olyanja van, képes lenne szerintem ájulásig enni magát.

Mert hát ugye én, mint a hülye anyja ne gondoljam már, hogy majd én őt megrendszabályozom, meg evésre bírom, amikor ő nem éhes?!

Ráadásul már nem is szereti, amit adnék neki. Mert hát nálunk igen gyorsan változik, hogy épp mit eszik meg, bár szerintem inkább a fentebb leírt hiszti áll a háttérben, és nem az, hogy az ízlése naponta változna. Mondjuk annak örülök, hogy kiszeretett a „legmenőbb" tápból, vagyis a hagyományos száraztápból nem, de a nedvesből nem hajlandó megenni a drágábbat. Ez mondjuk egy remek döntés volt a részéről.

Az utolsó bejelentkezésem óta páli fordulat állt be nálunk, ugyanis

elhagyhatjuk a lakást.

Ez váltakozó sikerrel zajlik a hétvége óta. Az elején ugyan 10 perc volt, mire leimádkoztuk a bejárattól, utána viszont mint egy igazi kismalac, úgy túrta az avart. És ezt a szagolgatási sebességet bármelyik rendőrkutya megirigyelhetné, állítom. Mondjuk viszonylag vicces, amint az amúgy egyenes arcát konkrétan ráborítja a földre, mert hát az orrával ugye csak így érez. I.M.Á.D.O.M.

A haladás valamikor olyan, hogy csak úgy lobogunk a póráz végén, van, amikor csak állunk és nézzük, amint ül, és megtekint. Bármit. Például a virágokra rá tud csodálkozni, majd egy pár perces gondolkodás után gyors gyilkolásba kezd. Erre a sorsra jutnak a faágak, az avarkupacok és bármi, amit elér. Tettünk egy nagyobb kirándulást Mártélyon, ahol szerintem nem volt olyan ember, aki ne simogatta volna meg, pár kislány pedig megpróbálkozott a lehetetlennel, hogy majd játszik vele és lefárasztja. Esélytelen próbálkozás, nem is jött össze nekik. De mindenki élvezte legalább. Ennyiszer még sosem hallottam, a

„Jaj de cukiiiii" összetételt.

A pisi-kaki kérdés is váltakozó sikert mutat, mondjuk a szoktatást eléggé visszavette a 3 napos orkánerejű szél és eső. Vagy csak az eső, szél nélkül. Mert hát I. Fülöp herceg nem hajlandó ám a nedves földön járni, aztán hogy még a sárba is belemenjen, na az kizárt! Szóval kicsit hektikus volt a sikerünk. Igazából minden lentlétet annyira élvez, hogy már a hám megpillantásakor átrohanna az ajtón le az emeletről, utána meg mint akit felhúztak, úgy közlekedik lent. Mondjuk annyi különbséggel, hogy az ő eleme mintha nem akarna lemerülni.

Mert bármennyit sétálunk, minimum egy órás tombolás folytatódik még fent is. Ami kezd elfajulni.

Ez a kis sátánfajzat ugyanis minden tiltást semmibe vesz, azaz a NEM! Nála a határozott igenigenigen, és minden seggrecsapás csak ösztönzés a még nagyobb támadásra. Mivan?

És egyszerűen látom a gondolatait, amint néz, hogy

most te komolyan azt hiszed, hogy érdekel, hogy nem akarod, hogy megegyem a cipőket? Ha nem, akkor jól körbepisilem a szobát. És egyszer úgyis elmentek, akkor már kakálhatok tetszés szerint bárhova. Nem gond!"

És ez még csak a kevés kihallatszódó, kilátszódó gondolatainak egyike. Mert szerintem igencsak sok van.

Az már szinte állandó, hogy az esték zökkenőmentesen lemennek, mondjuk mostanában van egy fél órás papucsrágás 4-5 között, ennek az intenzitása is változó, viszont az a látvány mindent megér, amikor párommal 6 előtt kelünk, és Marci amúgy is gyűrött képe még gyűröttebb a fáradságtól. Hehe, nem csak neked kell aludni, ugye?

Amikor magára hagyjuk, sokszor eszembe jut, hogy de látnám kamerán mit művel egész nap. Aztán amikor párom hazaér délután, akkor az a látvány, ami fogadja, illetve amit nekem lefest telefonban meggyőz arról, hogy nem kell ide kamera, minden jól látható. Ilyenkor azért megfogalmazódik bennem egy gondolat, hogy kirakom az erkélyre, bezárom a wc-be vagy nem adok neki enni, de ez kb addig tart, amíg rám nem néz a kis denevér arcával. Aztán vége mindennek.

Mert ezt a kis denevért még az orvosnál is úgy imádják, hogy az asszisztensnő csak úgy kikapja a kezemből, amikor beérek a rendelőbe, és miután mindenkinél járt, még a fiatal doktor úr is azzal búcsúzott,

Na most már én is megfogom, ne maradjak ki a sorból".

Mondjuk ilyen helyre boldogan viszi az ember az állatát!