2017.10.17. 23:30
Első gyerek a családban, avagy kezdő szülők kutyát nevelnek - 5. fejezet: Marci és a helyzet fokozódik
Kollégánk újdonsült kutyatartóként számol be saját, és kiskutyája megpróbáltatásairól. Nyomokban meghatódottságot, néha viccet és sokszor a kőkemény valóságot tartalmazzák közös élményeik.
Anyának lenni ennél sokkal embert próbálóbb lesz, ezt tudom, de így, két hét után a kölyökkutya nevelésnek is megvannak a nehéz pillanatai. Úgy folyamatosan, amikor ez a kis „szörnyeteg" ébren van :) Továbbra is hatalmas a szerelem, de I. Fülöp herceg (Fülöp ugyanis a törzskönyves neve) kezdi nagyon otthon érezni magát. Úgy mindenhol a lakásban. Ennek persze egyrészről örülünk, hiszen kis Makk Marciként még a szobából se mert kijönni, mert
Jaj, küszöb!", „Jaj, egy papucs!". Hát, most nincs ezzel gond!
Az egyedül töltött időt kizárólag a nappaliban tölti, ami egyrészről jó, mert viszonylag kevés kárt tud csinálni, másrészről nem jó, ugyanis amint valaki hazaér, és kinyitja az ajtókat, 2 perces örömködés után pokoli tombolás veszi kezdetét. Ebben a 2 perc örömködésben persze benne van a simogatás és a dicséret, ha a pelusra kaptuk az ajándékcsomagot, nem a szoba egyéb pontjára.
De mire a mondat végére érnénk, addigra megint kezdődhet a szokásos 645435 kör első felvonása, hogy
Marci nem szabad! Marci mit csinálsz? Marci, NEM!
A cipőfétis-helyzet kezd súlyosbodni, ugyanis csak nem elég neki az a papucs, amit megörökölt tőlem közös életünk második napján. Egyelőre a cipőfűzők a legérdekesebb részei a cipőknek, az enyémeknek értelemszerűen a sarkak. Ez most nagyon érzékeny pont amúgy is, mert két kedvenc magassarkúm is „patkoltatás" után hevert az előszobában, várva arra, hogy végre túllesek a téli-nyári cipődobozoláson. Hát, maradjunk annyiban, hogy Marci megsürgette a vergődésemet.
Ha ez még nem lenne eléggé nehéz pont az életünkben, itt van máris a kajakérdés. Hivatalosan ugye meg van határozva, hogy egy x hetes kutyának y mennyiségű ételt kell adni. Figyelve a kivételekre. Na, hát nálunk az x adott, periodikusan változik, az y változásában pedig aztán semmi periodika nincs. Úgyszólván rapszodikus. Bár a kutya nemigen tudja magától halálra enni magát, azt azért több helyen kihangsúlyozták, hogy igenis eszik annyit, amire neki szüksége van. A mi kis belesünk ránézésre nem eszik sokat, ami néha aggasztó, de a kis hordóját elnézve aligha van ezzel gond. Mondjuk egyik nap még szereti a nedvestápot, másik nap már nem, egyik nap eszik húsgombócot, másnap már csak tápot, miközben megvetően néz rád az amúgy teli tál mögül, hogy „ de hát én éhen fogok halni rövidesen!"
Ezzel egyidejűleg a koldulást is sikerült a level 100000000000. szintre emelni. Természetesen nem tud megigézni minket a nagy boci szemeivel, nemtetszésének pedig ugatással ad hangot. Na azért itt álljunk csak meg, kisapám! Te nem fogsz ránk ugatni, ha hű rabszolgaként szaladunk utánad a végtermékeket feltakarítani, és ha tetszik, ha nem, mégiscsak mi adjuk az ételt! - na ilyen gondolatokkal a fejünkben szoktunk mi is kerek szemekkel ránézni, aminek hátracsapott fülek és nyüszítés a vége.
Helyreállt a világ rendje na!
Nem mondanám, hogy a szennyesruha-imádatból kigyógyultunk volna. Igazából ruhamániás, mert a szék háttámlájára felaggatott bármit is képes addig szuggerálni, hogy bármilyen magasságból valahogy mégis hozzá kerülnek a dolgok. A szennyesre visszatérve pedig, ha éppen tud magának lopni valamit a gondosan szétválogatott kupacokból, akkor boldogan sasszézik vele körbe-körbe a lakásban, de előszeretettel fekszik a tetejére is. És ilyenkor a zakatoló mosógép se zavarja, ami viszont újabb sokkoló tényező szokott lenni fürdés után. Mert eddig rendre ment a mosógép, amikor szárítkoztunk a tetején, és ilyen reszketést és körülbelül Szibériában tudnék produkálni a hidegtől.
Mielőtt azt hinnétek, hogy itt csak a probléma van...hát nem. De hát a rengeteg cukiságról igen nehéz ilyen sűrűn írni :)
A reggeli pörgés 5 és fél 7 között kezdődik, szerencsére hétvégén bírja fél 7-ig is a nyüszögést. Hétköznap meg úgyis mindegy. Szóval az este nagy részét nem a kiságyában tölti, hanem remek őrként a lábunknál alszik. Innen néha horkolás, néha nyögdécselő, néha cuppogó hangok érkeznek. Általában innen innen néz ránk a kis denevér arcával, majd az ágy egyik oldalától a másikig rohangál, hogy mindenkitől bezsebelje a jól megérdemelt simogatást. Valahogy tudja, hogy még azelőtt kell ezt elérnie, hogy kimennénk vagy lámpát kapcsolnánk, mert akkor idő előtt találkoznánk az aknásítással például. Bár újabban ezzel is várni szokott addig, amíg felkelünk, és ébrenlétének 3. percében a leglehetetlenebb helyeken ajándékoz meg minket...valamivel.
A szidás persze cseppet sem érdekli, mert azonnal nekiáll levadászni a papucsodat, a lábujjadat, a köntösödet, a cipődet vagy a kezedet. Igazán bájos.
A hálószoba-imádat a készülődést elviszi, szinte lehetetlenség kizavarni enni, inni, pisilni...ez utóbbi a nagyobb gond.
A szőnyegnek már mindegy, annyi Domestosban ázik, hogy még azelőtt lebont minden idegen anyagot, hogy az ráérkezne a felületére. Az ágy viszont nem…
A kis dugó testével eddig nem tudott felmászni a szivacsra, gondoltuk mi. Aztán elég egy egyedül töltött 3 perc, amikor meglátod, hogy a legnagyobb boldogságban ugrál a matrac kellős közepén, közvetlenül egy öröm-pisifolt mellett. Hát, az én arcomon minden átvillant, mondjuk az öröm épp nem. Ilyen gyorsan még sosem hagyta el a szobát (és nem vágtam ki onnan). Ennek a reggeli drámának aztán volt egy hisztis folytatása, ugyanis az összeomlás szélére került a kutya – látszólag – velünk töltött életének első szidásától.
És nem értette!
Amúgy azt sem, miért ne egye meg a kártyapaklit, ha már ő belefeküdt a römipartiba, miért ne egye meg a laptop töltőjét, a lámpa vagy a vasaló zsinórját, vagy épp miért ne gyalulja le a fogával a dohányzóasztal lábát, a bútorokat és a fa erkélyajtót.
Igazából annyi játékunk van már, hogy ha jön a gyerek, jó lesz annak is…na jó, ez erős vicc volt, természetesen! De tényleg annyi van, hogy most már életveszély mezítláb közlekedni a lakásban. Igazából ha Marci elvan mondjuk egy üres PET-palackkal, akkor mi is nagyon jó el tudunk játszani.
Mert hát ugye továbbra se tudunk még kimenni az utcára. Erre készülünk már nagyon, csütörtökön megyünk a harmadik oltásra. Ami már a kombinált. Ez után már engedélyezte az orvos a jövés-menést. A nagy készülődésben Marcinak már ruhája is van. Egy 50-es babaruha, ami a nagy böndőjét elnézve csodálom, hogy lóg rajta. De igen. Feltűnően nem zavarta a ruha, mert ugyanolyan elánnal közlekedett a lakásban. Egy kicsit azért elvittük már kirándulni, mondjuk egy ládában. De legalább volt levegőn, hiszen az erkélyre is csak pórázzal tudunk kimenni, mert kiesne a lyukon… Ez halál komoly.
