Befolyásolás

2023.11.26. 09:26

Magyar érdekek ellen lobbizhatott Karácsony embere

Míg Tordai Csaba a 2010 előtti években a Gyurcsány–Bajnai korszak meghatározó embereként tevékenykedett, az elmúlt évtizedben a Soros-hálózattal épített ki szoros köteléket – írja a Magyar Nemzet.

Tordai a Soros-hálózattal épített ki szoros köteléket

Forrás: Magyar Nemzet

A lap megjegyzi cikkében, hogy a Karácsony Gergely által alapított 99 Mozgalom bűncselekménygyanús adománygyűjtése kapcsán a hatóságok célkeresztjébe került ügyvéd rendszeres vendége volt a spekuláns által támogatott jogvédő szervezetek rendezvényeinek. Emellett Brüsszelben lobbizott a magyar érdekek ellen, de részt vett a kormányellenes Átlátszó portál megalapításában is, amelynek társtulajdonosa is volt.

Tordai Csaba a Soros-szervezetek világában is meglehetősen otthonosan mozog. Amellett, hogy társalapítóként jegyzi a Soros György által finanszírozott Átlátszó.hu-t, 2011 és 2017 között felügyelőbizottsági tag volt a portál mögött álló Átlátszó.hu Közhasznú Nonprofit Kft.-ben, 2014 és 2019 között pedig társtulajdonos is volt az „oknyomozó” portálnál. 

Tulajdonrészétől csak akkor vált meg, amikor elfogadta Karácsony Gergely főpolgármester felkérését a jogi főtanácsadói pozícióra. Viszont az Átlátszó impresszuma szerint Tordai a mai napig a portál jogásza.

Partnerségben a Soros-féle jogvédőkkel 

A rendszeresen kormányellenes tartalmakkal jelentkező híroldal hazai partnerei között egy sor olyan szervezet található, amelyeket a Soros-hálózat támogatott valamilyen formában az elmúlt években: egyebek mellett a Magyar Helsinki Bizottság, a Transparency International Magyarország, a Társaság a Szabadságjogokért, valamint a Political Capital.

Maga az Átlátszó pedig csak a 2021-es évben több mint 17 millió forint támogatáshoz jutott a tőzsdespekuláns Nyílt Társadalom Alapítványokja jóvoltából.

Tordai – aki a Gyurcsány- és a Bajnai kormányokban is dolgozott, utóbbiban államtitkárként – Bajnai Gordon egykori miniszterelnökön keresztül is kapcsolódik a tőzsdespekuláns hálózatához. Az ügyvéd 2011 és 2015 között például kuratóriumi tagja volt a Bajnai-féle Haza és Haladás Alapítványnak, amelyből az Együtt nevű, 2018-ban megszűnt párt is kinőtt. Az alapítvány néhány év leforgása alatt közel egymilliárd forintnyi támogatást kapott a Soros Györgyhöz köthető Center for American Progresstől.

A cikk folytatása további információkkal a Magyar Nemzet oldalán érhető el!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában