Szilágyi Áronék is bizonyították klasszisukat

2024.07.31. 21:25

Fantasztikus párbajok után ezüstöt nyert a magyar kardcsapat

Bejutott a magyar kadválogatott a 2024-es olimpia döntőjébe, ahol bravúros vívással megszorongatta Dél-Koreát, de végül a gyönyörűen csillogó ezüstöt akasztották Szilágyi Áronék nyakába.

Kvanduk Bence

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Óriási csatát vívott az olimpián 28 év után először döntőbe jutó magyar férfi kardválogatott a címvédő Dél-Koreával. Szilágyi Áronék végül az ezüstöt szerezték meg.

Szilágyi Áron–Pak Szang Von

Az első két találatot a parádésan vívó Szilágyi Áron vitte be, s eközben hárította is Park kísérleteit (2:0). A rivális viszont gyorsan felállt, s még estében is tust adott, amivel már megfordította a találkozót (2:3). Ez még agresszívabbá tette a magyar klasszist, aki szinte lekergette a pástról ellenfelét, majd a vezetést is visszavette (4:3). Hosszas videózás után aztán a koreai egyenlített, s a kilencedik tust is ő adta, így 5:4 lett ez a csata oda.

Rabb Krisztián–Oh Szank Uk

Rabb és Oh között is óriási csata alakult ki. Az első négy akció 2:2-vel zárult, de a koreai rá tudott erre tenni egy lapáttal, s a következő két találat is az övé volt. Végül a köztük zajló meccs is 5:4-gyel végződöt, így Dél-Korea már 10:8-ra vezetett ekkor.

Szatmári András–Gu Bong Il

Egy-egy ponttal indult kettejük közt a párbaj, majd Szatmári szépített. Gu tudott ezt követően elmozdulni a holtpontról, s növelte Dél-Korea előnyét. Ugyan Szatmári egy támadást ó ütembe indított, de ezt a csatát is a koreaiak nyerték. Ezt követően már 15:11 volt nekik.

Rabb Krisztián–Pak Szang Von

Rabb fantasztikusan kezdte a 4. asszót, s gyorsan 3:1-es előnybe került, végül 6:5-re nyerte a párharcokat, így javított a magyar csapat helyzetén (17:20).

Szilágyi Áron–Gu Bong Il

Rögtön egy tökéletes tempójú támadással vitt be egy tust a magyar klasszis, de Gunak gyorsan sikerült egyenlítenie. Ettől még agresszívabb lett Szilágyi, aki végig üldözte a páston a felszökkenő ellenfelét, s megvágta, de a következő akciónál erre is volt válasza a koreainak (2:2). Egy villámgyors fejre mért csapással viszont a magyar világsztár újra előnybe került. Végül Szilágyi magabiztossága egy döntetlenhez volt elég. Összesítésben, így 22:25 volt az állás.

Szatmári András–Oh Szank Uk

Ezt a csatát Szatmári fantasztikusan kezdte, s addig űzte ellenfelét, amíg ki nem egyenlített összesítésben is. A 3:0-s rohama után 25:25 volt az állás, sőt, a következő akciónál már a mieink vezettek. A következő két tus viszont a magára higgadtságot erőltető Ohé volt. Szatmárit ez feltüzelte, s két gyors akcióval újra előnybe hozta a magyar válogatottat. Az ő csatájuk 7:5-re végződött, ami 30:29-es koreai előnyt jelentett.

Rabb Krisztián–Do Gjeong Dong

A koreaiak cseréje nagyon bekezdett Rabb ellen, s sorban adott öt tust. Ezzel pedig nyerte is az asszót, s 35:29-re növelte vezetésüket.

Szatmári András–Pak Szang Von

Ugyan Pak tusával indult csatájuk, de aztán Szatmári hozott két tust, amivel egy kicsit megnyugtatta a magyar idegeket. A kiegyensúlyozott csatájuk viszont nem a magyar együttesnek kedvezett. Sőt, végül tovább nőtt a különbség, 40:33-nál adta át Szatmári a meccset.

Szilágyi Áron–Oh Szank Uk

A világ két legjobb vívójának párbaját Szilágyi egy nagyon elegáns találattal kezdte, s a következő tus is az övé volt. Gyakorlatilag a lehetetlen igyekezett véghez vinni, s a harmadik találat is az övé volt. Így már csak négy volt a két csapat között. Ohnak azonban erre már volt válasza, s ki is egyenlítette a párharcot (3:3). Nem hagyta persze magát klasszisunk, s három parádés akcióval újra fölénybe került. Visszahozni azonban már nem sikerült a meccset, így ezüstérmet nyert a magyar kardcsapat.

OLIMPIA 2024
Férfi kard, csapat, döntő
Magyarország–Dél-Korea 41:45

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!