2015.12.15. 08:01
Utasmólót és hotelt építenek a ferihegyi reptéren
A 200 méter hosszú mólón át az emberek a terminál épületéből közvetlenül eljuthatnak a repülőgépekhez. 2018 után új terminált is építenek.
Jövőre belekezdenek a 2B terminál utasmólója, valamint a reptéri hotel építésébe, 2018 után pedig új terminálépületet húznak fel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - közölte a Budapest Airport kommunikációs vezetője a Magyar Időkkel.
Hardy Mihály a lapnak adott, kedden megjelent interjújában azt mondta, hogy a móló szükségtelenné teszi majd a fapados légitársaságok számára épített ideiglenes beszállító-épületeket, ezért elbontják majd a "bódévárost". Jelezte: a 200 méter hosszú mólón át az emberek a terminál épületéből közvetlenül eljuthatnak a repülőgépekhez.
Közölte, az utasforgalom növekedése arra készteti a repülőtér kezelőjét, hogy előkészítse a létesítmény bővítését. Hardy Mihály emlékeztetett arra, hogy a légikikötő utasforgalma a napokban lépte át a tízmilliót, és előreláthatóan a következő években is folytatódik a bővülés.