A zsombói sportoló izgalommal készül a paralimpiára

2024.08.21. 17:26

Ott lőhet, ahol a kvótát szerezte

A zsombói Cél-Tudat SE sportlövője, Rescsik Csaba némi izgalommal készül a párizsi paralimpiára, amelyen három számban lesz érdekelt. Szeretne úgy teljesíteni, ahogy korábban ugyanezen a helyszínen, amikor megszerezte a kvótát.

Mádi József

A zsombói Rescsik Csaba komoly nemzetközi tapasztalattal indulhat a paralimpián.

Fotó: Cél-Tudat SE

– Izgul?

– Van bennem már némi izgalom, de ez az érzés majd a helyszínen, Párizsban még inkább fokozódik majd.

– Hogyan alakul a program a hátralévő időben, illetve a paralimpia alatt?

– Szűk egy hét múlva, augusztus 27-én indulunk Franciaországba, szeptember 6-án jövünk vissza, közben pedig három versenyszámban leszek érdekelt. Ebből kettő légpuskás, egyszer állva, egyszer fekve lövünk 10 méterre, a harmadik pedig az 50 méteres szám, amelyben három testhelyzetben tüzelünk majd. A versenynapjaim augusztus 31., szeptember 1. és 3.

– Sokfelé járt az utóbbi időben, így bőven szerezhetett tapasztalatot. Mit érez a felkészülése kapcsán?

– Szerintem rendben vagyok, és tényleg van némi versenyrutinom akár az Európa-, akár a világbajnokságot  vesszük. De azért a paralimpia egy fokkal mindenképpen más, mint az említett események, viszont igyekszem a dolgokat a helyén kezelni, és majd minél jobban teljesíteni az adott napokon.

– Mit jelentett személy szerint, hogy a párizsi különítmény olimpiai esküjében rendkívül fontos szerepe volt?

– Nagyon sokat. Már az hatalmas megtiszteltetés, hogy felkértek azon négy ember közé, aki mondhatta az eskü szövegét, elképesztő büszkeség, megtiszteltetés. Nem akárki kerülhet oda, ezt gondolom… Éppen ezért ez az esemény is igen komolyan motivál a paralimpián.

– Érdeklődött már arról, mi várhat önökre Párizsban?

– Amikor a nemzeti lőtéren edzőtáboroztunk, már igyekeztem informálódni, és sikerült néhány olyan sportolóval, stábtaggal összefutni, akik megjárták a helyszínt, így sikerült egy-két információt elkapni. Jó helyünk lesz a Chateauorux-ban kialakított olimpiai faluban, ráadásul nekem már volt alkalmam ezen a lőtéren versenyezni, így az nem lesz idegen. Éppen itt szereztem meg a 10 méteres légpuska álló versenyszámban elsőként a magyar sportolók közül két évvel ezelőtt egy második hellyel az olimpiai kvótát, ezért különösen kedves nekem a hely. Hasonló sikerekre törekszem majd most is. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában