Helyi sport

2024.08.14. 15:24

Badar Gergő magabiztosan nyerte a hosszú távú ob-t

A harmadik távon is országos bajnok lett a szegedi triatlonos. Badar Gergő nagy fölénnyel nyerte meg a Nagyatádon megrendezett hosszú távú ob-t.

Vajgely Pál

Badar Gergő magabiztosan nyerte a nagyatádi versenyt.

Fotó: Lang Róbert

3,8 kilométer úszás, 180 kilométer kerékpározás, majd egy maraton, azaz egy 42,195 méteres futás várt a nagyatádi hosszú távú triatlon országos bajnokság résztvevőire. Badar Gergő korábban rövid- és középtávon is nyerni tudott, és ezen a távon sem volt ellenfele. A szegedi sportoló végül egy kicsivel több mint 8 óra alatt (8:03:05) teljesítette a versenyt, és mintegy 55 perces előnnyel ért célba a második helyezett Petsuk Zoltán előtt.

Badar Gergő
Badar Gergő közel állt a nyolc órán belüli eredményhez.
Fotó: Lang Róbert

Nem a világ leggyorsabb pályája a nagyatádi, most viszont kaptunk egy teljesen új bringapályát, egy jobb útminőséget. Nem terveztem pálya-, vagy egyéni csúcsot. Az első bójban szerettem volna kijönni az úszást követően, ám az első háromszáz méteren láttam, hogy a többiek nem akarnak előremenni, így elsőként értem partot. A bringa elején az öltözés miatt kicsit lemaradt, de pár kilométer alatt sikerült utolérnem azt a srácot, aki megelőzött. A bringázás alatt szakaszrekordot értem el, közel negyvenhármas átlagot tudtam bringázni a száznyolcvan kilométeren. Érzésből szerettem volna versenyezni, nem is vittem pulzuspántot, hogy ne tévesszen meg, vagy ne fogjon vissza. A futáson dehidratált lehettem, mert a négy darab, harminc kilométeres körön a biciklin csak egyszer volt frissítő állomás. Ezért nem is érezhettem azt az erőt a futáson, amit szoktam. Nem volt a legjobb maratonom, de máskor nem is bicikliztem ilyen erőset. Kicsit meglepetés volt számomra az időeredmény, de nincs nagy ünneplés vagy hátradőlés, egy külföldi versenyen szeretnék majd nyolc óra alá menni – összegezte a nagyatádi hosszú távú ob-t Badar Gergő.

Hozzátette, ezt a formát szeretné átvinni majd egy külföldi versenyre is, ahol nem a körülötte lévők tempójára támaszkodna.

A futáson az utolsó kilométeren is helyezések dőlhetnek el, most számomra nagyon bejött ez a taktika. Valamilyen szinten egy mentális edzés volt a nagyatádi verseny, jól sikerült, teljesen higgadt tudtam maradni végig – jegyezte meg Badar Gergő.

Ami a szezon további részét illeti, Badar Gergő augusztus utolsó napján Ausztriában, Podersdorfban versenyez majd egy középtávú viadalon, míg október elején, Barcelonában egy hivatalos ironman versenyen áll rajthoz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában