Helyi sport

2024.08.26. 13:22

U20-as vb-n versenyez az SZVSE két atlétája

Mától szombatig Peru fővárosában, Limában rendezik az U20-as korosztályú atléták világbajnokságát. Az eseményen az SZVSE két fiatalja, Kovács Árpád és Dobó Zsombor vehet részt, miután teljesítették a szövetség által előírt, magasabb szintet.

Vajgely Pál

Kovács Árpád és Dobó Zsombor az U20-as vb-n szerepelnek.

Fotó: Frank Yvette

Összesen húsz magyar atléta vehet részt a perui korosztályos világbajnokságon. A magyar szövetség egy magasabb szintet határozott meg  kijutás feltételeként, ezt pedig az SZVSE két atlétája, Kovács Árpád és Dobó Zsombor is teljesítette, így mindketten ott vannak a magyar csapatban, amely vasárnap kelt útra.

atlétika Kovács Árpád
Kovács Árpád szerdán versenyez az U20-as atlétikai világbajnokságon.
Fotó: Magyar Atlétikai Szövetség

Közülük majd Kovács Árpád számát rendezik hamarabb, a 400 méteres síkfutás selejtezőit szerdán helyi idő szerint délben (hét óra időeltolódás Peruhoz képest, azaz magyar idő szerint 19 órától) bonyolítják le, majd öt órával később jön a középdöntő. A 18 éves atléta júniusban egy hét alatt kétszer is megfutotta egyéni legjobbját (46.32), előbb egy csehországi, brnó-i versenyen, majd a magyar bajnokságon is ilyen eredménnyel végzett. A 400 méteres futásban összesen 62-en indulnak majd, Kovács Árpád az idei időeredmények alapján a tizenharmadik, és csak két európai versenyzőnek van jobb hozzá képest jobb ideje.

atlétika Dobó Zsombor
Dobó Zsombor az U20-as országos bajnokságon 60 méter fölé jutott.
Fotó: Magyar Atlétikai Szövetség

Az SZVSE dobóatlétája, Dobó Zsombor diszkoszvetésben indul Limában. A szegediek 18 éves sportolója nemrég szintén új egyéni legjobb eredményt produkált, hiszen az U20-as országos bajnokságon 60 méter fölé jutott. 60,25 méteres eredménye a világranglista 11. helyét jelenti. Ő majd csütörtökön magyar idő szerint 18.30-től lép dobókörbe a selejtezőben, míg a szám 12 fős döntőjét másnap rendezik. Diszkoszvetésben összesen 32-en alkotják majd a korosztályos vb mezőnyét, az indulók pedig 23 országból érkeznek. 

A szövetség egy emelt szintet állapított meg a fiatalok részére, mindezek ellenére egy húszfős csapat indulhat Peruban. Árpi edzőváltás után áll, és mióta leérettségizett, Gödöllőn készül az új edzőjvel. A téli sérüléséből sikerült úgy visszatérnie, hogy egy új egyéni csúcsot ért el. Zsomborral és több fiatallal közösen legutóbb Tatán készültek együtt. Zsombor egy elsőéves junior, és nem is igazán lesz idő az akklimatizációra, ez biztos nehezíti a dolgokat, de vele tartott edzője, nagypapája, Eperjesi László – mondta lapunknak Márton Anita, az SZVSE atlétika-szakosztályának vezetője.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában