Továbbjutottak

2024.07.07. 17:48

Tenisz női szuperliga: mindkét szegedi csapat elődöntőbe jutott

A tavalyi bronzérmes Gellért SE a Honvédot győzte le itthon 5–2-re, míg az SZTE-Sportmánia a Budaörs ellen aratott 4–3-as sikert. A tenisz női szuperliga 2024-es idényében is elődöntőre készülhet mindkét szegedi csapat. A további eredmények alakulása miatt a keddi utolsó csoportmeccsek eredményétől függetlenül mindkét együttes ott van az elődöntőben, amelyet csütörtökön a budapesti Nemzeti Edzésközpontban rendeznek.

Két szegedi csapat is ott lesz a tenisz női szuperliga elődöntőjében.

Fotó: Gémes Sándor

A tenisz női szuperliga első csoportmérkőzésén az egyéni mérkőzéseket követően már 3–2-re vezetett a tavalyi bronzérmes Gellért SE a Honvéd ellen. A párosokat pedig olyan jól sikerült összeállítani, hogy magabiztosan győzött a szegedi klub. Fontos sikert értek el, ugyanis a címvédő székesfehérvári Kiskút is legyőzte a fővárosiakat, így a keddi meccstől függetlenül már bejutott a négy közé a Gellért.

Tenisz női szuperliga
Tenisz női szuperliga: a Gellért SE idei csapata Kiss György edzővel. Fotó: Gémes Sándor

– Kiváló eredményt értünk el, hiszen előzetesen bármilyen arányú győzelemmel elégedettek lettünk volna a Honvéddal szemben – kezdte értékelését a Délmagyarországnak Kiss György, a Gellért SE edzője. – Az első két egyéni mérkőzésen beigazolódott a papírforma, ezeket elvesztettük. Utána viszont mindhármat megnyertük, ahogy párosban sem vesztettünk már. A tikkasztó hőség ellenére is jól teljesítettek a lányok, szép játékkal győztük le a fővárosi csapatot – mesélte.

Kedden 10 órától Székesfehérváron játszik a Gellért SE a címvédő otthonában. Az idei szuperliga legnagyobb esélyese ismét a Kiskút, így Kiss György a meccsen minél szorosabb és jó játékot vár a magyar válogatott és külföldi teniszezőkkel szemben.

Erős kerettel érkezett Szegedre a Budaörs, amely az SZTE-Sportmánia vendége volt a csoportkörben. A világranglistán 134. helyen álló Udvardy Panna is eljött, sérülés miatt viszont nem lépett pályára.

– A legnagyobb drámát a kettes pályán Szalai Réka találkozója hozta Bordás Patrícia ellen. Rövidített játékban 9–7-nél két meccslabdája volt Rékának, majd innen 10–9-re fordított a budaörsi lány. Végül 12–10-re Réka nyert, így 3–2-re vezettünk az egyéni meccseket követően – magyarázta Hajnal István, az SZTE-Sportmánia edzője.

Az SZTE-Sportmánia csapata. Szalai Réka (balról jobbra), Mihálka Anna, Bonán Nina, Petrovszky Lili, Lehoczky Anna, Matkó Réka, Drahota-Szabó Dorka és Hajnal István.
Fotó: SZTE-Sportmánia

Tenisz női szuperliga: szegedi sikerek

Az idei szuperliga hatfős mezőnyéről Hajnal úgy vélekedett, hogy elképesztően kiegyenlített a nevezési listák alapján. Hatalmas a harc a bennmaradásért, amely már mindkét szegedi csapat számára megvan, sőt, elődöntőt játszhatnak.

– Nagyon örülök, hogy nyertünk, mert sok múlt ezen az egy ponton. Nem mindegy, hogy a kiesés elkerüléséért kell játszani, vagy a döntőbe jutásért. A Honvéd is erős csapat, mégis elképzelhető, hogy kiesik – tette hozzá.

Az SZTE-Sportmánia kedden 10 órától az MTK ellen játssza utolsó csoportmeccsét. Amennyiben mindkét szegedi csapat mérkőzésén az ellenfél nyer, akkor az elődöntőben elkerüli egymást a Gellért és a Sportmánia. Amennyiben viszont egyikük bravúrgyőzelmet szerez, a másik pedig kikap, akkor egymással elődöntőznek.

Eredmények

Gellért SE–Honvéd 5–2, egyéni: Szabanin Natália–Varga Viktória 7:5, 6:0. Kis-Czakó Eszter–Major Stella 6:2, 6:3. Sziklai Eszter–Nemcsek Gréta 2:6, 1:6. Finak Eszter Dorka–Bíró Melinda 4:6, 1:6. Nógrádi Noémi–Susányi Zsófia 1:6, 1:6. Páros: Kis-Czakó, Szabanin–Bíró, Varga V. 6:7, 6:3, 0:1 (12–14). Sziklai, Finak–Nemcsek, Susányi 2:6, 4:6.

Budaörs–SZTE Sportmánia 3–4, egyéni: Irina Fetecau–Drahota-Szabó Dorka 1:6, 1:6. Bordás Patrícia–Szalai Réka 6:3, 2:6, 0:1 (10–12). Bak-Szabó Norina–Nokan Nina 6:0, 6:0. Szabó Laura–Matkó Réka 1:6, 3:6. Tornyi Dominika–Mihálka Anna 3:6, 1:6. Páros: Bordás, Fetecau–Mihálka, Szalai 4:6, 3:6. Bak-Szabó, Keresztes–Matkó, Drahota-Szabó 6:2, 6:4.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában