Helyi sport

2024.07.05. 07:00

Nehéz időszak után újra versenyez Badar Gergő

Középtávon országos bajnoki címet nyert Badar Gergő, viszont a folytatás nem úgy alakult, ahogy azt a szegedi triatlonos elképzelte. A nehézségek után hétvégén ismét rajthoz áll, méghozzá olyan versenyen, amelyet kétszer már megnyert.

Vajgely Pál

Badar Gergő kétszer már győzött a Vasi vasemberen.

Fotó: Karnok Csaba

Hullámzóan alakult az elmúlt időszak Badar Gergő számára. A szegedi triatlonos ugyanis megnyerte a Keszthelyen megrendezett középtávú országos bajnokságot, miután közel négy perces előnnyel, 3:48:58 óra alatt teljesítette az 1,9 kilométer úszásból, 90 km kerékpározásból és zárásként 21 km futásból álló távot. Ezt követően viszont egy héttel később az ausztriai Ironman versenyt gyomorproblémák miatt fel kellett adnia. Hétvégén viszont itt a Vasi vasember, amelyen kétszeres győztesként állhat rajthoz.

Egy jól sikerült verseny volt, még ha nem is az lett volna a fő versenyem idén. Ki tudtam hozni magamból azt, amit szerettem volna, sőt, úgy éreztem, még maradt is bennem. Előtte két héttel összeszedtem egy vírust, öt napra kidőltem. Nagyon izgultam, hogy legalább a súlyomat visszaszedjem. Három kilót fogytam, ami nem hangzik soknak, de a hatvanhét kilómhoz mérten már komoly. A verseny hete erősre sikerült, nagy meglepetés volt számomra is, hogy így tudtam hozni ezt az ob-t. Ausztriában viszont gyomorproblémák miatt korán ki kellett álljak. Mentálisan ez egy elég nehéz helyzet volt, hiszen egy héttel korábban szárnyaltam, nagyon csalódott voltam. Ezen azonban túl kellett lépjek, így itthon kerestem versenyeket. A Vasi vasemberen kétszer voltam már, és kétszer nyertem is, szeretek ide visszajárni – mondta lapunknak Badar Gergő, akinek a szombathelyi versenyt követően a tatai rövidtávú országos bajnokság szerepel a programjában.

Nem köntörfalazok, nagyon elment a kedvem az egész versenyzéstől, kis híján az is megfordult a fejemben, hogy hagyom ezt az egészet. Tisztában vagyok vele, hogy egy ilyen esemény után az első pár nap ilyen, mindez vasárnap történt, szerdán már azonban felültem a bringára, hiszen az edzés mégiscsak hamarabb kihoz a letargiából. Most két egymást követő be nem fejezett Ironman-em van. Ez a legrosszabb szituáció, amikor ennyire hamar ki kell állni, egy olyan gondból adódóan, aminek nem tudsz mit csinálni – zárta Badar Gergő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában