Helyi sport

2024.07.06. 14:53

A szünet utáni gólokkal nyert a HFC Martfűn

Újabb kapott gól nélküli, idegenbeli győzelmet aratott a vásárhelyi NB III.-as labdarúgócsapat. A HFC a Martfű vendégeként tudott nyerni szombaton.

Vajgely Pál

Kecskemét után Martfűn is győzött a HFC.

Fotó: Hódmezővásárhelyi FC

Lejátszotta nyári harmadik felkészülési mérkőzését a HFC, amely ezúttal a szintén NB III.-as, a szentesi Koncz Zsolt által irányított Martfű otthonában lépett pályára. 

A Kecskemét II. elleni, hétközi mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is érintetlen maradt a vásárhelyiek kapuja. Az első félidőben kevés lehetőség adódott a felek előtt, a hazaiak főleg beadásokból próbálkoztak, míg a HFC ugyan kezdeményezőbb volt, de támadójátéka meddő volt.

A szünet után aztán felpörögtek az események, előbb Pleszkán fejese vágódott le a felső kapufáról, ám a partjelző megítélése szerint nem a gólvonal mögé érkezett a labda. Nem sokkal később egy visszagurított labdát Arany lőtt a hazaiak kapujába, majd egy hasonló szituációt követően ismét betalált – végül egy másik csereember, Gréczi is eredményes volt, így a szünet után a cserejátékosok által szerzett három góllal nyert a HFC. 

A Hódmezővásárhelyi FC jövő szerdán az SZVSE vendégeként folytatja a felkészülést. 

Martfű–Hódmezővásárhelyi FC 0–3 (0-0)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés, Martfű.
HFC: Vaits – Guth, Herczeg, Dóra, Zámbori, Sipos G., Tóth P., Rabecz V., Mahler, Rabecz B., Gera Z. Játszott még: Czékus, Arany, Zana, Hegedűs, Sipos Z., Gréczi, Kónya, Buzás, Pleszkán. Edző: Antal Krisztián.
Gólszerzők: Arany (2), Gréczi.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában