Fesztivál-kupa lesz a szegedi Árpád téren

2024.07.25. 14:08

Legyen ünnep ez a két nap

A szegedi Boxvilág Ökölvívóképző SE ismét megrendezi a hagyományos nyári eseményét. Az Árpád téren felállítandó ringben nemzetközi mezőny küzd majd szombaton az elődöntőkben, vasárnap pedig a döntőkben.

Mádi József

A Boxvilág SE-ből Kolozsi Péter (balról), Abonyi Péter és Nagy Magor is indul a Fesztivál-kupán Szuknai Zsuzsanna tanítványa közül.

Fotó: Boxvilág SE

A több éves múltra visszatekintő esemény kiváló lehetőséget kínál, hogy a tehetséges szegedi ökölvívók megmérettethessék magukat nemzetközi szinten, a szülők, barátok, szurkolók pedig együtt biztathassák őket. Az eseményen izgalmas mérkőzések, látványos ütközetek és felejthetetlen pillanatok várnak a versenyzőkre és a nézőkre is – írja oldalán a szervező Boxvilág Ökölvívóképző SE. 

Az esemény mindkét napján húsznál is több párharcot terveznek a szervezők. Érkeznek versenyzők Szerbiából és Romániából, valamint Csongrád-Csanád vármegye képviseletében Makóról, Hódmezővásárhelyről, Szegedről a rendező klub mellett a Szeged BC-ből, illetve Kiskunfélegyházáról szintén két egyesület öklözői. A Fesztivál-kupa több korosztályban is tornarendszerben bonyolódik majd, ezen kívül lesznek edzőmérkőzések és bemutató találkozók is a programban. Összességében mindent egybevetve nagyjából száz bokszoló teszi majd tiszteletét a hagyományos eseményen.

A elődöntők szombat 15, míg a finálék vasárnap 14 órakor kezdődnek, de már korábban is láthatnak a nézők mérkőzéseket. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában