2 órája
Részegekre vonatkozó szállóige is fennmaradt az októberi népszokások között
Dömötör napján batyus közösségi lakomán mulattak a szegediek, amelyhez kapcsolódóan egy bájos szállóige is fennmaradt Dugonics András gyűjtésének köszönhetően. Az októberi népszokások zöme a szegedi paprikatermesztéshez kötődött, amelyet nem csak fűszerként, de orvosságként is használtak. Lónyálba keverve.
Tiltás, ájtatosság és korhelyekre vonatkozó szállóige is színesíti az októberi népszokások tárházát. Eleink ilyenkor már javában taposták Alsóvároson a paprikamagot.
A nyáj védelméért szállt égbe az ima
Az októberi jeles napok sora 15-én Nagy Szent Teréz napjával kezdődött. Az ok már homályba merült, de úgy tartották, hogy aznap nem szabad sem sütni, sem mosni. 18-án Szent Lukács előtt tisztelegtek a mészárosok, akik védőszentjükként tisztelték.
20-án, Szent Vendel, a juhászok védőszentjének napján a nyájak védelmében szállt égbe az imádság.
Egy ír származású férfi volt Vendel, aki elment Rómába, onnan a Rajna vidékére, ahol remeteként élt szent életet, egy birtokos nyájára is vigyázott. Ezért vált a juhászok védőszentjévé. Ha nagy vész, betegség ütötte fel a fejét az állatok között, akkor mindig hozzá imádkoztak. Szegeden Felsővároson és Rókuson éltek elsősorban a juhászok
– mondta el Kulik Melinda néprajzos muzeológus, az alsóvárosi Napsugaras Tájház munkatársa. A 18. században a szegedi piaristák zákányszéki tanyájukon kápolnát is építtettek Szent Vendelnek.
A tápaiak a szent ünnepnapja előtt kilenc nappal elkezdték az ájtatosságot, minden nap imádkoztak, hogy Vendel megóvja az állatokat
– fűzte hozzá Kulik Melinda.
Korhelyeknek „mindön nap Dömötör napja”
26-án Dömötör napja zárta az októberi jeles napok sorát, akit a vitézek és a katonák mellett szintén a juhászok védőszentjeként is tiszteltek.
Dömötör temploma a Palánkban állt a Dóm felépítése előtt, ma már csak a tornyát láthatjuk. Amikor a szegedi juhászok behozták az állatokat, Dömötör-áldomást tartottak, ami egyben a templom búcsúja lett. A juhászok a menet elején zászlókkal és fehér báránykával vonultak a Dömötör-templomhoz, őket követték a juhászlegények, majd a menyecskék, akik szőlőt és foszlós kalácsot vittek. A céhek képviselői és a plébános a templom előtt várta a menetet, átvették az ajándékokat, majd a szentmise után nagy, közösségi étkezést tartottak
– mesélte Kulik Melinda.
A menü bürge- , azaz birkapaprikás, túrós lepény és béles volt, hozzá bort ittak. Amíg a leányok a konyháról az asztalhoz vitték az ételeket, a juhászok dudaszóval kísérték őket. A batyus vendégség táncmulatsággal zárult.
Dugonics András gyűjtött egy mondást, ami ehhez a naphoz kapcsolódott. A részeges emberre mondták, hogy „neki mindön nap Dömötör napja vagyon”
– tette hozzá a muzeológus.
Csípte a lábakat a paprikamag
A történeti emlékezet szerint hajdanán nem volt olyan alsóvárosi család, amelynek ne lett volna valamilyen módon köze a paprikatermesztéshez vagy feldolgozáshoz. Kisasszony napja után kezdték szedni a paprikát, majd az eresz aljára terítették ki száradni. Ezután a leányok, asszonyok fonalra vagy zsinegre fűzték, előbbi esetében 1,5-1,7 méter, utóbbi esetében 3-3,5 méteres füzéreket készítettek.
Kulik Melinda elmondta, a paprikafűzést hosszú tűvel végezték, amelyre 10-15 paprika is ráfért csillag alakzatban, míg tele lett, csak ezt követően húzták le egyszerre. A góré oldalában vagy az eresz alján szárították.
1938-ig csak csípős paprika volt Szegeden, abból csináltak csípősség menteset
– mondta Kulik Melinda, aki a kiszárított paprika feldolgozásának folyamatát is elmesélte. Az első lépés a csipödés volt, azaz a zöld csuma rész kiszedése. Ezt követte a hasítás, amikor bicskával hosszában kettéhasították a paprikát, majd kifordították. Utána az ölükben lévő rostába belevágták az erezetet és a magokat. Az összeaszott paprikabőrt újra felfűzték, majd az ablakkeretekhez hasonló paprikaszárító keretre rakták tovább száradni. A rostával az erezetet és a magot különválasztották, majd mindkettőt bezsákolták.
Az erezetes zsákot fölvitték a padlásra tovább száradni, a magos zsákokat pedig mosómedencékhez vitték.
A régi Szegeden, amikor Alsóvároson még 13 paprikamalom működött, az utcák két végén és közepén is mosómedencék voltak. Ezekbe rakták a paprikamagos zsákokat, rájuk engedték a vizet, és elkezdték mezítláb taposni. Addig taposták, míg azt érezték, hogy csípte a lábukat. 3-4 nap alatt ki tudták nyerni a magból a kapszaicint, ezután hazavitték a zsákokat, és nagy magszárító rostákon megszárították a magokat. Sokan a gyorsan felmelegedő pléhtetőn terítették szét a magokat száradni, majd besöpörték az ereszbe, az ereszcsatornából zsákba gyűjtötték, és vitték őrölni
– mesélte a néprajzos muzeológus, aki hozzátette, hogy a magok szerepe kulcsfontosságú volt, ugyanis az azokból kipréselt olaj miatt vált színessé az őrlemény.
Messze földön híres volt a szegedi paprika
Az őrleményt sok háznál úgynevezett paprikakufák vásárolták föl, akik a litörös piacon árultak, amely a mai Széchenyi téren működött. Külön piacon árulták a paprikafüzéreket, ez az egykori Valéria téren (mai Bartók tér) volt. Sok család ugyanis csak a füzérek elkészítéséig dolgozta fel a paprikát, a munka többi része a paprikakufára maradt, aki fölfogadott hasító leányokat és asszonyokat.
A paprikakufák jelentős szerepet töltöttek be a paprikás társadalomban, például nőként a Paprikakikészítők Egyesületébe is bekerültek. Bálint Sándor édesanyja is papikakufa volt
– fűzte hozzá Kulik Melinda.
Az alsóvárosi paprikatermesztők között akadtak messze földön híres családok. A Dobóczky-családtól például Kotányi József „fűszerkirály”, paprikagyáros vásárolt minden évben paprikát, majd vitte az őrleményt bécsi üzletébe.
Amikor Alsóvároson járt Kotányi, mindig megkérte Dobóczky Mihály feleségét, hogy süssön rétest, mert azt mondta, hogy még a bécsi Gerbeaud-ban nem lehet olyan „Strudelt” kapni, mint amilyet Dobóczkyné készít
– mondta el Kulik Melinda, aki kitért arra is, hogy a szegedi paprika nem csak a környező országokban hódított, de eljutott Uruguayba és Argentínába, majd az Amerikai Egyesült Államokba is.
Az Egyesült Államokban egy kereskedő King of Paprika (A paprika királya) néven árulta a szegedi paprikát azzal a szlogennel kiegészítve, hogy ettől olyan erősek a magyar férfiak és ettől olyan egészségesek és szépek a magyar nők
– mesélte a muzeológus.
Lónyálba és pálinkába is keverték orvosságként
Hajdanán azonban korántsem csupán fűszerezésre használták a paprikát. Gyógynövényként például lóhideg ellen alkalmazták.
Lóhidegnek hívták az olyan, magas lázzal járó megfázást, amely három napnál tovább tartott. A ló összegyűjtött nyálába szórtak paprikát, azzal gyógyították a beteget
– részletezte Kulik Melinda.
Az pedig már a ferenceseknek volt köszönhető, hogy a paprika a pálinkába is bekerült.
Egy tinktúra jött létre, amit szintén magas lázzal járó megfázás, hideglelés és gyomorbántalmak gyógyítására használtak
– mondta el a muzeológus.
Fotó: Móra Ferenc Múzeum
Az alsóvárosi Napsugaras Tájház október 5-én 10 és 18 óra között rendezi meg a szegedi paprika napját, amelynek keretében kézműves foglalkozásokat tartanak, paprikás ételeket készítenek a látogatókkal, és az alsóvárosi templomtól induló paprikasétákat is vezetnek, amelyek során megismertetik a szegedi paprikatermesztés múltjának ikonikus helyszíneit és legfőbb érdekességeit.
