Emlékpad Hervay Gizella tiszteletére – galériával

A városból származott, nehéz sors jutott neki osztályrészül, hosszú időn át élt Erdélyben, műveit áthatja a magány érzése, életének pedig önkezével vetett véget – többek között ez jellemzi Hervay Gizellát, akiről csütörtökön emlékeztek meg Makón. A 90 esztendeje született kiváló, de a maga korában el nem ismert tehetségnek eddig semmilyen emlékjele nem volt szülővárosában. Mostantól egy emlékpad hívja fel rá a figyelmet a József Attila Múzeum előtt, rajta apró, de elegáns névtáblával.

Emlékpad egy tragikus sorsnak

Hervay munkásságát a helybeli Návay Lajos Technikum diákja, Boros Balázs idézte meg egy komor hangulatú versének előadásával, és ugyanő mondta el a szintén makói Janáky Mariann költő, író emlékező beszédét. Többek között elhangzott, sokgyermekes, szegény családból származott, a tanulás lehetőségéért keményen meg kellett dolgoznia. Először színművészetet tanult, majd a Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakos diákként államvizsgázott. Akkoriban ismerte meg a szintén költői pályája elején álló, ugyancsak bölcsész Szilágyi Domokost. Ő később a 20. század második felének legismertebb erdélyi magyar költőjévé vált, és árnyékából – hiába volt ragyogó tehetség – soha nem tudott kilépni.

A magányosság érzése

Miközben verseskötetei megjelentek, dolgozott szerkesztőként és tanított is. Egész életében küzdött az elismertségért, no meg a magányosság érzésével. Ráadásul az érzékeny lelki alkatú művészt magánéleti problémák is keserítették. Életének, többszöri sikertelen kísérlet után, családi tragédiák árnyékában vetett véget. 

A megemlékezésre eljöttek Hervay Gizella rokonai is, akik egy-egy szál fehér rózsát helyeztek a padra. Egyikük, az ugyancsak költő féltestvér Hervay Tamás még egy versét is felovasta – ez utóbbi kivételesen pozitív kicsengésű volt.