Szegedi hírek

2024.09.08. 19:03

Történelmet írtak a gyerekek a szegedi bábszínházban - GALÉRIA

Nagy névadó ünnepséget rendezett a szegedi Kövér Béla Bábszínház társulata vasárnap, amely során a gyerekek nevezhették el a felújított nézőtér padsorait. Persze csak azután, hogy az épület előtt kijárták a matróziskolát.

Koós Kata

Kézfeltartással szavazhatták meg a felújított nézőtér padsorainak nevét az első székfoglaló családok. Fotó: Karnok Csaba

Több mint harminc év után újult meg a nyáron a szegedi Kövér Béla Bábszínház nézőtere. Kiss Ágnes igazgató korábban lapuknak elmondta, hogy a műszaki átadás az elmúlt hónap közepén már lezajlott, ám a társulat öröme mégsem lehetett teljes. Hiszen a boldogság akkor lehet maradéktalan, ha van kivel megosztani. Éppen ezért úgy határoztak, hogy közös ünneplésre hívják a bábszínház legfőbb célközönségét, a gyerekeket. Vasárnap a lurkókat azonban nem csupán sok-sok móka várta, de történelmet írhattak a falak között. 

Kézfeltartással szavazhatták meg a felújított nézőtér padsorainak nevét az első székfoglaló családok.
Kézfeltartással szavazhatták meg a felújított nézőtér padsorainak nevét az első székfoglaló családok. Fotó: Karnok Csaba

Kijárták a matróziskolát

A bábszínházba lépés előfeltétele a három pecsétes matróziskola kijárása volt. Miután a gyerekek megtanultak hajós csomókat kötni, rögvest egy vízimentő tanfolyamot is elvégezhettek. Az árvízi mentés során három hajótöröttnek kellett mentőövet dobniuk. Végül a kalóz ikerpár, Pula és Vázsony csónakját kellett elkészíteniük, ez volt belépő az épület előterébe. 

A fogadótérben hajóikat a Tiszára tették, és meg is úsztatták. Majd feltárultak előttük a vadiúj nézőtér ajtajai.

„Ponty jó lett” 

A színházteremben Presits Tamás bábszínész előadásában a Szemüveges Szirén kapitánya, Szindbád fogadta a családokat. A gyerekek és szüleik szavazással adhattak nevet a nézőtéri padsoroknak, vagy ahogyan a társulat tagjai nevezték azokat, a mólóknak. 

A társulat tagjai a bábszínház folyami hajós imidzséhez illőn a Tiszához kapcsolódó növény- és állatvilágból kínáltak kétsoronként hat lehetőséget a közönségnek, akik kézfeltartással voksolhattak. A szavazás természetesen hivatalos keretek között zajlott, volt írnok, sőt két tudós matróz személyében közjegyzők is közreműködtek. 

A halak kategóriában az ebihal lett a közönségkedvenc, így az első sor ezt a nevet kapta olyan riválisok fölött aratva győzelmet, mint a csuka, a kecsege vagy a márna. A második sor végeredményének kihirdetését Kiss Ágnes igazgató vidáman csak annyival kommentálta: „ponty jó lett!”. 

A harmadik és negyedik mólónál a tiszai állatok közül a tiszavirág és a vízipók lett a befutó, az ötödik és hatodik sor a békalencse és a gólyahír elnevezést kapta. Az igazgató a hatodik móló kapcsán megjegyezte, hogy oda majd a gyermekáldásra vágyó párokat ültetik. 

A névadás után minden csapat kulisszajáráson is részt vehetett, az emeleti műhelyben megleshették a Ha lúd, legyen kövér című előadás készülő bábjait. 

Lezárult egy korszak 

A nézőtér nagy sikert aratott az első székfoglaló családok körében. Egy korszak lezárult, a lépcsőzetes kialakításnak köszönhetően ugyanis immár egyetlen nézőnek sem kell nyakat nyújtogatnia, vagy az előtte ülő válla fölött-mellett, hónalj alatt leselkednie, hogy gondtalanul élvezhesse a látványt. 

– Nagyon örülünk az új nézőtérnek, mert végre akik hátul ülnek, ők is ugyanolyan jól fognak látni, mint az elöl ülők. A névadó ünnepséget azért találtuk ki a társulattal, hogy a gyerekek még jobban a részesei lehessenek az örömünknek – mondta el lapunknak Spergel Anna bábszínész, aki 12 éve erősíti már a bábszínház társulatát. 

– Régen ez nem így volt, de most már a legtöbb ember tudja, hogy Szegeden van bábszínház, és hogy nem csak egy bizonyos korosztályt, az óvodásokat és az iskolásokat szólítjuk meg. A legkisebbektől a felnőtt korosztályig kínálunk előadásokat. Nagyon nagy nyitás történt az elmúlt évek során – összegezte az elmúlt évek változásait a bábszínész.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában