Helyi kultúra

2024.08.31. 18:00

Kutyavilág a Maros-parton – Galéria

Szabó Imre

Csaholástól volt hangos szombaton a Maros-part, kutyakiállítást rendeztek ugyanis a Báló ligetben. A város által biztosított helyszínre 325, összesen 117 fajtát képviselő állatot neveztek be gazdáik. Érdekesség, hogy ezúttal nem csak fajtatiszta ebekkel lehetett jelentkezni: 45 kutyával megrendezték az első hobbikiállítást, ahol 4 kategóriában akár a keverék házi kedvencek is bemutatkozhattak szakértő zsűri előtt. Valamilyen ajándékot mindegyik kutyus kapott. A jó hangulatú rendezvényre a hőség ellenére is nagyon sok helyi és környékbeli érdeklődő látogatott ki.

– Kutyát az tartson, aki szereti, van rá ideje, szívesen gondoskodik róla és családtagként tekint rá. Ez felelősségteljes dolog, ami egy életen át tart – mondta Kardos László főszervező, a Makói Kutya Egyesület elnöke.

Természetesen saját tapasztalatból beszélt, neki is szenvedélye a kutya. Nála ez úgy kezdődött, hogy nyolcadikos korában az édesapja hazajött a piacról egy kutyás albummal, és azt mondta, vesz neki egy olyat, amilyet választ belőle. Végül a berni pásztor mellett döntött.

– 30 évvel ezelőtt született az első almom, azóta vagyok elhivatott tenyésztője a fajtának – árulta el. 

Saját kutyáit természetesen nem hozta el a versenyre – nem lett volna etikus, ha benevezi őket.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában