Szegedi hírek

2024.08.25. 08:00

A Kövér Béla Bábszínházat is meghívták

Delmagyar.hu

Négy év kihagyás után szeptember 3. és 6. között ismét megrendezi a VII. Bábos Drámaíró Versenyt a Békéscsabai Napsugár Bábszínház. Ezúttal újdonságként kifejezetten felnőtt előadásokat várnak az íróktól és a rendezőktől. A fesztivál a korábbiakhoz hasonlóan épül fel: szeptember 3-án, kedden este húzzák ki a témát, amelyből három író – Drubina Orsolya, Gráf Dorka és Hanula Zsolt – egy éjszaka alatt ír egy bábdarabot. Azt is kisorsolják, hogy a három rendező kinek a darabjával és melyik csapattal kezdi el a munkát. 

Idén a szervező teátrum mellett a szegedi Kövér Béla Bábszínház és a kecskeméti Ciróka Bábszínház színészei fogadták el a meghívást a rendezvényre. A csapatok feladata, hogy mindhárom darabhoz bábokat, bábos kellékeket készítsenek, így a műhelyek is 24 órás készenlétben állnak. A fesztivál különlegessége a nyilvánosság: az érdeklődők a próbafolyamatot is végig követhetik, így az olvasópróbától az utolsó tapsig részesei lehetnek az előadások születésének.

A kész előadásokat szeptember 6-án, pénteken 18 órától tekintheti meg a közönség, amely szavazhat a nekik legjobban tetsző előadásra, ami közönségdíjat kap majd. Szakmai zsűri a legjobb színésznő, a legjobb színész, a legjobb rendező és a legjobb dráma kategóriákban oszt majd díjakat. Idén a Magyar Képzőművészeti Egyetem három hallgatója is részt vesz a fesztiválon, akik a műhelymunkában, rendezői asszisztenciában vállalnak szerepet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában