Helyi kultúra

2021.12.27. 16:42

120 éve született Németh László

Az elszánt értelmiségi felelősségvállalást, az igazságért küzdő ember tragédiáját mutatja meg Németh László Az írás ördöge című művében. Ezt is tárgyalja a 120 éve született alkotóról szóló kötet.

T. Sz.

Magyarság, minőség, megmaradás címmel a 120 éve született Németh Lászlóról szóló írásokat egybegyűjtő kötet jelent meg a jövőre 15 éves Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány gondozásában, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. A szerzők, köztük Miklós Péter, Bene Zoltán és Bíró-Balogh Tamás is legújabb kutatási eredményeiket összegezték, az író munkásságának kevéssé is­­mert momentumaira irányítva a figyelmet. 

 

 

– Németh László élete számtalan szállal kötődik Hódmezővásárhelyhez. Életének legnehezebb periódusában, politikai üldöztetésekor itt talált békés menedékre. Nem véletlen tehát, hogy a helyi értelmiség formá­lása, a tehetséges, ám szerény körülmények között élő tanyai fiatalok gondozása, a helyi mikrovilág megörökítése pályája fontos küldetéseként jelent meg – fogalmazta meg Miklós Péter eszmetörténész, címzetes egyetemi tanár. 

 

Hozzátette: az elszánt felelősségvállalást, az igazságért küzdő ember tragédiáját mutatja meg élete utolsó, már nagybetegen írott, Az írás ördöge című drámájában. Semmelweis Ignác, a történet főszereplőjének tragédiája egyúttal az író tragédiá­­ja is, hiszen Németh László a Horthy-korszakban és a szocia­lizmusban bizonyos mértékben egyaránt „ellenzékinek” számított. 

 

Ám nyelvtudása, mű­­veltsége, művei egyértelmű népszerűsége miatt mégis te­kintélye volt, s ezért mind a két világháború közötti, mind a későbbi kultúrpolitika számolt vele. A kiközösített tudós Az írás ördöge – véli Miklós Péter – a színműben a „bármi áron közlés” kegyetlen kényszere, a felelősség belső elvárása, amely örök nyughatatlansággal arra ösztönzi az értelmiségit, a tudóst, hogy a nyilvánosság elé tárja igaznak vélt gondolatait. Németh László Semmelweis Ignácról szóló, Az írás ördöge című drámáját 1970. február 6-án az akkori vásárhelyi Pe­tőfi Sándor Művelődési Központban mutatták be, majd egy nappal később a Szegedi Nemzeti Színházban. A történetben Markusovszky Lajos, az Orvosi Hetilap főszerkesztője felkéri Semmelweist tapasztalatai le­­írására a klóros víz használatáról, arról, hogy az egyszerű fertőtlenítési eljárással miként védhető ki a gyermekágyi láz. 

 

Vállalásáért cserébe a teljes or­­vostársadalom kiközösíti Semmelweist, a kortárs városi közélet, rokonai, az őrületétől tartva mind elfordulnak tőle. Az utolsó színmű, „A szülőházakat látogató rém olyan pusztító volt, az ő eredményei olyan beszédesek, azt hitte, minden irkálgatás és tudósi feleselgetés nélkül is rákényszerítik magukat az érdekeltekre. Amit írásaiban annyit emleget, a gyermekágyi lázasok hörgése, akiknek nem kellett volna meghalniuk, nem bírhatta rá, hogy tollat vegyen a kezébe; s amikor egyszer rászánja magát, 1858 és 1863 közt olyan megszállottja lesz az írásnak, s olyan szertelen százoldalakban tobzódja ki magát, amihez hasonlót nemigen ismert a tudománytörténet” – fogalmazott a szerző a dráma előszavában. 

 

Németh László nehéz lelkiállapotban, súlyos betegen írta utolsó színművét a Szegedi Nemzeti Színház akkor igazgatója, Lendvai Ferenc, illetve Karinthy Ferenc író, dramaturg felkérésére. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában