Új cipellőket húz az elkopottak helyett a Csürhe Banda

Kezdetektől szívvel és lélekkel húzta a talpalávalót a térségben rövid idő alatt lett megkerülhetetlenné váló hódmezővásárhelyi Csürhe Banda. A népzene felülmúlhatatlan varázsával olyanokat, köztük rengeteg fiatalt is elértek, akik nélkülük talán távol maradtak volna a népzenétől. Nemrégiben egy népmesei ihletésű esttel zárta le a Kovács Anna Karola, Hajdú Botond Xenosz, Somogyi Attila és Vakulya Bence alkotta zenekar életük egyik fontosabb időszakát. A Záróhang című bemutatójuk előtti órákban az eddigről és az ezutánról meséltek lapunknak. 

A csürhe, ha összeverődik

– Valóban, szinte úgy összeverődtünk, mint a disznó konda – mesélte Kovács Anna Karola együttesvezető arról, miért az egykor legelőre kihajtott sertéscsapatról, a csürhéről kapták nevüket. Négytagú falkájuk egy évekkel ezelőtti mártélyi Nyitott kapuk fesztiválon zenélt először együtt, ahol Karola édesapja a bendőbe valót szolgáltatta, az ifjú muzsikusok meg az üdítő lelki muníciót. Onnantól jegyzik magukat Csürhe Bandaként. Sorra jöttek a koncertek, táncházak, de kísértek táncegyütteseket, legutóbb pedig különdíjjal jöttek el a gyulai, középiskolásoknak szánt 30. Erkel Diákünnepekről, az EDÜ-ről. 
Most, hogy a négy alapító tagból ketten szeptembertől a fővárosban tanulnak; az együttes bár nem szűnik meg, életük mindenképpen átalakul.

Ez nem hattyúdal

A Záróhang – A táncházba veszett cipellők estjük a Csürhe eddigi útját mutatta be. Ahogy Anna Karola mesélte: vidám és megkapó, helyenként szomorú pillanatok, lényegében minden érzelmi hullám megjelenik az előadásban, vendég zenészek és táncosok közreműködésével. A mulatság sem marad el, csakúgy mint az életben. Ám ahogyan a népmesei történet végére elkoptak a cipellők, úgy metaforikusan ők négyen is cipőt váltanak, az eddigieknél kicsit ismeretlenebb időszak előtt állva. Abban biztos: egyikük sem sejtette, hogy ilyen dinamikus utat járnak be néhány év alatt.

Belülről szól a muzsika

A Csürhében brácsán játszó Hajdú Botond Xenosz tervei szerint nemsokára hangszerkészítőként tanul Budapesten, különleges hivatását a népzenének köszönheti. Zenésztársairól úgy fogalmazott: erejük egyrész abban rejlik, hogy megtalálják a hangot korosztályukkal. Ugyanakkor a közönséget megérinti, hogy mindannyian teljes érzelmi átéléssel, széles skálán, ahol kell energikusan, néhol meg éppen melankolikusan játszanak. Nincs két egyforma koncert, hiszen mindig más-más pillanatot ragadnak meg. 
A zenekar tagjai szerint a táncházmozgalom egyre aktívabb Vásárhelyen: – sokan vagyunk, de soha nem elegen.