Szegedi hírek

2024.08.16. 07:00

Bronzérmes lett 80 ország diákjai között a radnótis biológus

Bronzérmet hozott haza a Nemzetközi Biológia Diákolimpiáról a magyar csapat szegedi tagja, Bősze Boldizsár. A Radnóti gimnáziumban idén végzett fiatalember idegtudománnyal szeretne foglalkozni orvosként vagy kutatóként.

Timár Kriszta

Fotó: Archív – Gémes Sándor

Kazahsztánban rendezték meg az idei Nemzetközi Biológia Diákolimpiát (IBO), amin a hazánkat képviselő négy fős csapatban egy szegedi, radnótis diák is volt. Bősze Boldizsár bronzéremmel és rengeteg élménnyel tért haza a legrangosabb tanulmányi világversenyről, ahova már kijutni is hatalmas dicsőség, érmet szerezni pedig különösen, hiszen 80 ország több mint 300 versenyzője küzd ezért.

biolgóia
 Idegtudománnyal szeretne foglalkozni Bősze Boldizsár, de még nem biztos benne, hogy orvosként vagy kutatóként. Fotó: Gémes Sándor

Kijutni is csak a legjobbaknak van esélyük

Már a verseny válogatójára is csak azok mehetnek, akik bejutottak a biológia OKTV második fordulójába. A jelentkezőknek pedig öt fordulós megmérettetésen kellett teljesíteni, amik közül az utolsó kettő lényegében az IBO-t szimulálta

 – mesélte Boldizsár, aki tavaly is próbálkozott, akkor azonban nem jutott a legjobb 4 közé, akik utazhattak.

Látható tehát, milyen nagy tudású diákok jutnak el erre a versenyre, ennek ellenére Boldizsár több hónapot készült a csapattal tavasztól: kifejezetten a verseny tematikájában gyakoroltak biokémiát, molekuláris biológiát, állat-és növénytant, anatómiát és bioinformatikát. – A versenyre három nappal korábban érkeztünk, hogy akklimatizálódni tudjunk, ennek köszönhetően viszont bőven volt időnk turistáskodni is. A főváros nyugati színvonalú, nem ezt vártam Ázsiától – mosolygott.

Gondolkodni kellett tudni, nem a tananyagot visszamondani

A verseny egyik napján elméleti tudásról kellett számot adni, két nappal később pedig négyszer másfél óra gyakorlati vizsgát rendeztek. 

Ezen a versenyen nagyon kevés lexikális tudásra van szükség, inkább az arra épülő gondolkodásmód számít

 – árulta el Boldizsár, aki egyébként a legjobb bronzérmesként zárta a versenyt, nem sokon múlt az ezüstérme. 

Gyakorlati jelentősége egyébként nincs, ki milyen érmet szerez, hiszen pénzjutaom nem jár velük, külföldi egyetemi jelentkezésnél pedig bármilyen IBO érem nagyon jó ajánlólevél. Ez lehet, hogy Boldizsárnak is jól jön majd, mert bár szeptembertől a fővárosban kezdi meg egyetemi tanulmányait orvostanhallgatóként, most azon gondolkodik, hogy jövőre felvételizik a svédországi Karolinska Institutet-ba. 

Bár nagyon vonz az orvosi pálya, azon belül is az idegtudományok, lehet, hogy ezen a területen egy külföldi kutatói képzésbe vágok bele inkább 

– mesélt terveiről.

biológia
Fotó: Gémes Sándor

Újfajta oktatás módszer a siker titka

Boldizsár egyébként majdnem bekerült egy nemzetközi idegtudományi verseny csapatába is, kétszer lett második helyezett a válogatón, ott azonban mindig csak a győztes mehetett. És nem ő az egyetlen ilyen sikeres radnótis biológus. Simonka Sára például idén és tavaly is ezüst érmes lett az Európai Természettudományos Diákolimpián, ahol egy kémia és egy fizika szakos diákkal alkottak egy csapatot. 

Bán Sándor biológia tanár elmondta, a Radnóti sikerének titka, hogy náluk a tehetséggondozás már komplex: nem csak a szaktudást, hanem a soft skilleket is fejlesztik – így például a kommunikációt vagy a csapatban való munkát. 

Sári esetében nagyon fontos volt, hogy egymást tudják segíteni a csapattagok. Boldizsár versenye egyéni volt, de az IBO jövője is abba az irányba halad, hogy szükség legyen benne a csapatmunkára. A kommunikáció pedig már most is fontos volt, hiszen csak angolul kérhettek segítséget, ha valami problémájuk akadt. Látszik tehát, hogy meg kell újítani az oktatást, és nem csak a versenyek elvárásai miatt, hanem azért is, hogy ezt a generációt, amelyet a frontális oktatással már nem lehet lekötni, meg tudjuk szólítani. Aki pedig időben vált, előnybe kerül a többi iskolával szemben

 – fogalmazott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában