Szilvesztereink egykor és manapság

A sort kezdjük a hozzánk legtávolabbival, vagyis a hetvenes éveit taposó, hű vásárhelyi olvasónkkal, Simon Sándorral, aki rendszeres szerepelője lapunknak. 

– Az 1950-es években a családok nagy része otthon jött össze és búcsúztatta az óévet. Emlékszem olyan hagyományokra, hogy meg kell fogni a malac farkát, mert szerencsét hoz, és a lencse is, mint sok szemű mag, pénzbőséget jelent a famíliának, az újévi malac kitúrja a szerencsét, viszont szárnyast nem szabad enni ilyenkor, mert elkaparja. De ezek a hiedelmek, úgy tapasztalom, ma is élnek – mondta Sándor. 

Bálak és bulik

A 60-as években már szórakozóhelyeken is tartottak szilveszteri bált Hódmezővásárhelyen, például a Béke szállóban – most Fekete Sas –, a Strand vendéglőben és a Hódtava ét­­teremben. Olyan népszerű ze­­nekarok játszottak, mint az Al­­bert, Jakab Zoltánnal, Albert Józseffel, Albert Jenővel és Di­­viki Sándorral, de megemlíthetjük még – Sanyi bácsit idézve – a CSE-So együttest, Oláh Toncsit és zenekarát, míg a 60-as évek második felében népszerű volt a Lions zenekar, a későbbi polgármester, a már elhunyt Almási Istvánvezetésével, a Piramis Császár Péterrel és a Nevada Vincze Györggyel. Éjfélkor már tű­­zijáték színezte a sötét eget. 

Tizenhárom évesen és ma

– 1961-ben, 13 évesen két szomszéd újvárosi barátommal, Víg Lászlóval és Molnár Józseffel együtt elmentem a Szabadság Cukrászdába, ahol Triple Sec likőrt ittunk. Azt sem felejtem el, hogy fél deci 3 forint 60 fillérbe került, a narancsos bambi 1,20, a citromos bambi 1,60, egy po­­hár sör 2,10, egy korsó 3,50 volt akkoriban – sorolta az árakat. Ha a szülők elmentek a barátokkal szórakozni, akkor kezdődtek az otthoni há­­zibulik: a lányok sütötték a pogácsát, készítették a szendvicset. – Mi, fiúk, pedig konyakot, csokoládélikőrt, kőbányai sört, szemelt rizling bort, üdítőitalt és pezsgőt vittünk – tette hozzá. Éjfélkor a Szegeden, az úgynevezett olasz piacon vett, egyébként tiltott eszközökkel tűzijátékoztak és petárdáztak. 

– Idén december 16-án tartottunk előszilvesztert a Manna vendéglőben mintegy százötvenen, ahol több mint 20 év után újra összeállt a Rudi és a Roll zenekar Wolf Rudolffal, Almási Enikővel, Gombkötő Ferenccel, Almási Attilával, Száraz Nagy Tamással, Arany Tóth Attilával és Száraz Nagy Brigittával. Nagyszerű hangulatot teremtettek – idézte legfrissebb emlékét Simon Sándor. 

Kevés emlék

– Bevallom, életemben nem hemzsegnek a szilveszteri em­lékek, a bulik és azok hangulata. Amikor fiatalabb voltam, édesanyám és édesapám nem engedett el az ilyen és ehhez hasonló éjszakai rendezvényekre. Nem az volt a céljuk, hogy „otthonülő unalmast” neveljenek belőlem, de akkoriban egy betegség miatt rendszeresen szedtem gyógyszert, ami mellett nem ihattam alkoholt – azért délutánonként a haverokkal megtettem –, és rendkívül féltettek. Otthon ünnepeltünk, néztük a tévét, Hofit nagyon vártuk, és éjfélkor koccintottunk – mondta az 57 éves Imre Péter. Egy későbbi, lakásban tartott szilveszter őrződött meg a leginkább, a kollégák közül ott volt Hajó Edina,

Méhes Gábor (ők ketten szintén voltak a Délmagyar újságírói, a közéleti, illetve a sportrovatnál) és Kibédi Péter, utóbbit Felhőként ismerik. 

– Ami a szilveszterekről rögtön beugrik, azok a hangos tűzijátékok és petárdázások, amelyek durranása a panelek között felerősödik. Volt egy kiskutyánk, Julie, a német tacskó, nagyon félt, reszketett ilyenkor, alig lehetett megnyugtatni. Másnap reggel, a még előforduló petárdázások miatt, én vittem sétálni, nagyon igyekezett haza... – mesélte Péter. 

Ünnep falun

– Falun egészen más megélni az óév búcsúztatását, mint városon, hiszen sokkal összetartóbbak olyankor is az emberek. Ezt már egészen kisgyermekként megtapasztalhattam, ugyanis akkor még nem jártunk szilveszteri partikba a szüleimmel és a húgommal, helyette éjfél előtt nem sokkal kimentünk az utcára, és a Bethlen utca többi lakójával együtt ünnepeltünk és figyeltük, ahogy sorra lövik fel a tűzijátékokat – idézte fel a 20-as éveiben járó, kunágotai Kiss Anna. 

Éjfélre legalább 6–8 család gyűlt össze, sok gyermekkel. – Nagyon élveztem a közös örvendezést, kortársaimmal szinte versenyezve fújtuk a dudát és dobáltuk a konfettit – mondta Anna. Később, kisiskolás korában már szilveszteri vacsorákra jártak a családdal, édesapja tagja volt egy 20–30 fős helyi társaságnak, az ipartestület utódjának. – Volt finom vacsora, közös Himnusz-éneklés, hajnalig tartó tánc élő zenével, és éjfél után nem maradhatott el a tűzijáték sem. Sajnos évről évre egyre kevesebb tagja lett a csapatnak, sokaktól el kellett búcsúzni, vége lett a szilveszteri hagyománynak. Ezért évekig újra otthon vártuk, hogy beköszöntsön az új esztendő – emlékezett Anna. 

Újra buli

– Aztán az egyik évben azzal kereste meg szüleimet egy ba­ráti társaság, hogy jó hangulatú, zenés, játékos bulit rendeznek, amire várnak minket is. Így több éven át ismét szilveszteri partira jártunk, amikre lázasan készülődtem, és mivel már nagyobb voltam, fontosnak tartottam, hogy a két ünnep között feltétlen vásároljunk új ruhát az eseményre. Felnőtt koromig a családdal ünnepeltem december 31-én, utána ez ritkábban fordult elő, inkább a barátokkal jártam bulizni, de az elmúlt 5-6 évben az is többször előfordult, hogy munkával töltöttem az év utolsó és első napját. Nálunk egyébként az a szokás, hogy január elsején családlátogatást tartunk, és koccintva kívánunk boldog új évet – árulta el Kiss Anna. Mindannyian azt kívánjuk mindenkinek, mégpedig Simon Sándort idézve, sikerek­ben és egészségben gazdag boldog új esztendőt!