2021.03.31. 20:30
Tóth Béla ezer szállal kötődik Csongrádhoz – Galéria
A közelmúltban két rangos elismeréssel is díjazták Tóth Béla pályafutását. A csongrádi művész az Emberi Erőforrások Minisztériumától Munkácsy Mihály-díjat, az Agrárminisztériumtól az Életfa Emlékplakett Ezüst fokozata kitüntetést kapott. Mindkét elismerés a szobrász több évtizedes kimagasló művészi munkásságának elismerése.
Tóth Béla szobrászmûvész csongrádi mûtermében 2019-ben. Fotó: Majzik Attila
Fotó: Majzik Attila
Tóth Béla tanulmányait Budapesten végezte, a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát. A lovak szeretetét a családból hozta, édesapja a Ludovika lovaglótanára volt, majd évtizedeken át az öttusa-válogatott lovasedzőjeként dolgozott. Innen ered a lovakhoz való különös kötődése, azok anatómiai és lélektani ismerete. A lovak megformálását hivatása középpontjába helyezte, ma már a lószobrászat egyik legjelentősebb 20. századi művelőjeként tartják számon.
40 éve Csongrádon
Tóth Béla pályafutása 1979-ig Budapesthez kötődött, a művész a következő évben, 1980-ban költözött Csongrádra. A Tisza-parti városban 1979-ben avatták fel a máig városképi jelentőségű Kubikos emlékművét, az átadón kezdték kapacitálni, hogy költözzön a városba. A fővárost egy vidéki kisvárosra cserélni eleinte nem volt zökkenőmentes, de nem bánta meg a döntést, ezer szállal kötődik Csongrádhoz.
Bár nem szülővárosa, mégis ő az egyik legnagyobb lokálpatrióta, magáénak érzi a várost.
Öregvár utcai műterméből számos meghatározó munkája került ki, szobrait országszerte ismerik. A veretlen csodakanca, Kincsem életnagyságú bronzszobra, az Ópusztaszeren látható Feszty Árpád bronzszobra, a szegedi ’56-os emlékmű, a kőbányai Kőrösi Csoma Sándor- és a szombathelyi Petőfi-szobor, vagy a gyulai vár előtt álló végvári vitéz lovas szobra is Tóth Béla kézjegyét viseli.
Díjazták a kiváló szobrászt – Majzik Attila fotói
Meglepte a két díj
A szobrászművész elmondta, manapság már kevesebbet dolgozik, egy sérülés is hátráltatja, így főleg érmeket, domborműveket készít. A nemrég kapott elismeréseknek örül, de legalább annyira fontosnak tartja a barátai, tisztelői szeretetét is.
– Jóleső érzés, hogy elismerik az ember munkáját. Az Agrárminisztérium díját általában azok kapják, akik a mezőgazdaság terén alkottak valami nagyot, így elsőre meg is lepődtem, hogy engem is díjaztak. A Munkácsy-díjra pedig egyáltalán nem számítottam, úgy voltam vele, hogy én azt már nem kapom meg. A hetvenes években háromszor is javasoltak erre a kitüntetésre, mindháromszor csak az én nevemet húzták le a listáról. Nagyapám református lelkész volt, apám Ludovikán végzett katonatiszt: ezért én „nem megfelelő származású” voltam a rendszer szemében – emlékezett vissza a szobrászművész.
Napokig gratuláltak neki
– Miután kiderült, hogy megkaptam a Munkácsy-díjat, két napon át, reggeltől estig szünet nélkül szóltak a telefonok a házban. Jólesett, hogy még ennyien emlékeznek rám, ennyien tisztelik a munkám. Számomra ez a díj valódi értéke
– fogalmazott a szobrászművész.