Küzdelem a tulajdonosokkal

2 órája

Ilyen még soha nem történt Zsombón

Ilyen még soha nem történt Zsombón. Egy 48 négyzetméteres, 8500 forint értékű földterület kisajátítása több százezer forintjába került a zsombói önkormányzatnak és a külterületi útfelújítást is jó fél évvel megakasztotta az ügyintézés.

Arany T. János

Zsombó polgármestere felkészült. Több kiló irattal érkezett a tárgyalóba Gyuris Zsolt. A múlt héten avattak fel három, felújított külterületi utat, aminek átadóján elmesélte, milyen buktatókkal találkozik egy település egy egyszerű útépítés során. Ismeretlen és halott tulajdonosok, póthagyatéki eljárások, kisajátítás – mindez 48 négyzetméternyi földterületért. 

kisajátítás, Zsombó, útfelújítás
Gyuris Zsolt, Zsombó polgármestere azt az elhanyagolt ingatlant mutatja a Ménesjárás-dűlőben, amiből egy 48 négyzetméteres, néhány ezer forintot érő sáv megszerzése több százezer forintjába került az önkormányzatnak és legalább fél évre hátráltatta az útfelújítást. Fotó: Török János

Kis földcsíkok között

A Ménesjárás-dűlőben vagyunk, ez az egyike annak a három külterületi útnak Zsombón, ami 300 milliós pályázati pénzből újult meg. 

– Ez úgy néz ki, hogy beadunk egy pályázatot, a mérnök csinál egy dokumentációt, egy költségvetést, ami alapján a pályázat elkészül, utána indul egy engedélyezés: útépítési engedélyezési folyamat a közlekedési hatóságnál, meg készül egy kiviteli terv. Ott dől el hol lesz majd a telekhatár, és az is kiderül, honnan mennyit kell megvennie az önkormányzatnak. Ennél a három útnál is úgy volt, hogy a tulajdonosokat összehívtuk, és elmondtuk nekik, mi a helyzet, és hogy megvenné az önkormányzat azokat a kis csíkokat – avatott be a folyamatba a polgármester.

Ötven ingatlan hatvanhat tulajdonos

A három zsombói útszakasz esetében ez ötven ingatlant és hatvanhat tulajdonost jelentett. A legtöbb helyen néhány négyzetméterről, egy ingatlan esetében ezer négyzetméterről volt szó. Három ingatlan kivételével az összes tulajdonossal meg tudtak egyezni, 200 forint/négyzetméteres, azaz 2 millió/hektár áron meg is vették a területeket. Nem boldogultak viszont a Ménesjárás-dűlőben lévő ingatlannal. Ez egy fél holdas tanya, két művelt terület fogja közre az elhanyagolt erdős részt. Gyuris Zsolt úgy fogalmazott, ez egy tájseb. Az épület rég összedőlt, a sarjadó fák miatt megközelíteni sem lehet. 

– Itt volt tizenegy tulajdonosunk. Közülük öt ismeretlen, az ismertek közül az egyik közben elhunyt. Az egyik póthagyatéki eljárás úgy zajlott le, hogy a magyar állam lett a tulajdonos, a másik négy örököst rá kellett beszélni, hogy fogadják el a hagyatékot, mi meg megvesszük tőlük – magyarázott tovább a polgármester.

Jogszerű útpadka 48 négyzetméteren

Közben elindították a kisajátítást, ami ingatlannak állami vagy önkormányzati közérdekű célra való igénybevételét jelenti a tulajdonostól. 

– 48 négyzetméteres csíkot elkezdtünk ebből a 2860 négyzetméter körüli ingatlanból kisajátítani. A két létező tulajdonosnak kifizettük a rájuk eső körülbelül ötszáz forintos vételárat. A magyar államnak átutaltuk a 2,66 négyzetméter árát, ami szintén ötszáz forint körül volt. A 48 négyzetméter, néhány ezer forintot érő sáv megszerzéséhez szükséges kisajátítási eljárás úgy háromszázezer forintjába, az ehhez szükséges vázrajz százötvenezerbe került az önkormányzatnak. Végül megszereztük a területet. Elkészült az út, és jogszerűen ráépíthettük az út padkáját – mutatta a vékony sávot a polgármester.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában