Jótevő guberálók

Alsó tagozatos koromból származhat ez az emlék. Játszok a ház mögötti kis téren és minden nap jön egy kislány, szatyorral a kezében. A szemben lévő kisboltba megy, viszi vissza az üres sörös üvegeket. Látszik, hogy nehéz a csomagja, mégis boldog. Mert pár perc múlva kijön a boltból, átmegy a szomszédos fagyizóba és vesz magának egy gombóc fagyit. 

Tudom, akkoriban nagyon irigyeltem azt a kislányt. Milyen jó neki, hogy olyan sok sör van náluk otthon, minden nap tud fagyizni az üvegek árából. A mai eszemmel persze már inkább sajnálom. Ahogyan azokat az embereket is, akik évtizedekkel később most ismét abból tudnak egy kis zsebpénzhez jutni, hogy visszaváltják az italos csomagolásokat. A palack anyaga változott, a lényeg viszont ugyanaz maradt. Akinek nincs pénze, egy kis munkával ezeknek köszönhetően szerezhet. Csak éppen a mostani helyzetben nem gyerekek kérik el a visszaváltható üvegeket a szüleiktől, hanem felnőttek guberálnak mások szemetében. És nem fagyira, hanem kenyérre kell nekik az a kis összeg.

Igazából csak azt nem értem, kinek fáj ez. Hiszen ha végiggondoljuk, ezzel mindenki jól jár. Ami újrahasznosítható, az visszakerül az újrahasznosítóba, még akkor is, ha azt valaki a szemétbe dobta. Vagyis azok, akik guberálnak, hozzájárulnak ahhoz, hogy kevesebb legyen a szemetünk. Ők jót tesznek, cserébe pedig bevételhez jutnak. Nem így kellene működnie normálisan a világnak? Szerintem igen. És semmiképpen sem úgy, hogy büntetjük érte őket. Azokat az embereket, akiknek inkább a kezébe kellene nyomnunk még egy zsák PET-palackot. Hogy a kenyérre időnként jusson egy kis felvágott is.