Helyi közélet

2024.09.02. 17:20

Tíz évnyi huzavona után lett új névadója a Ságvári gimnáziumnak – GALÉRIA

A név változik, a szellemiség marad. Ezekkel a szavakkal nyitották meg az új tanévet az egyetemi gyakorló gimnáziumban, mely mostantól Báthory István nevét viseli. A rektorhelyettes szerint méltó tisztelgés ez a SZTE jogelődjét alapító fejedelem előtt.

Timár Kriszta

Új néven kezdődött meg a tanév a Ságváriban: mostantól Báthory István nevét viseli az országos hírű középiskola. Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola – ez a neve hétfő óta a a köznyelvben ma is Ságváriként emlegetett középiskolának. Az intézmény bejáratánál már ez a név szerepel a táblán és a honlapon is így található meg az intézmény. A tanévnyitót pedig névadó ünnepségként tartották meg a diákok és tanárok jelenlétében, ezzel véglegesítve egy régóta tartó huzavonát.

Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba

Tíz éve kezdődött a név körüli huzavona

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2014-ben jelentette be, hogy megváltoztatná a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium nevét, mivel a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásában Ságvári nevét közterület elnevezésére nem ajánlja, mivel az a „XX. századi önkényuralmi politikai rendszer fenntartásához kapcsolható”. Az intézmény diákjai és tanárai szerint azonban a „ságvárizmus” egy hagyomány, mely összeforrt a diák- és iskolaélettel, mellőzve Ságvári Endre életútját. Az iskola volt és jelenlegi diákjai 2015. március 30-án fáklyás felvonulást szerveztek Szeged belvárosán keresztül, ezzel is demonstrálva a névváltozás ellen. A demonstráció ellenére azonban az egyetem szenátusa május végén elfogadta az új alapító okiratot, amely értelmében a következő tanév szeptembertől SZTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium néven működött tovább az intézmény.

Nyolc éven keresztül tehát nem volt névadója az egyetemi gyakorlónak, tavasszal azonban már kiszivárgott, hogy a korábban felmerült Hunyadi János vagy Szent-Györgyi Albert helyett Báthory Istvánról nevezik el. Információink szerint ez akkor már eldöntött tény volt, a szükséges okiratokat is megváltoztatták, hivatalosan azonban nem erősítették meg egészen a múlt hétig, amikor az egyetem kiküldte a sajtó számára a meghívót a szeptember 2-i névadó tanévnyitóra. 

Méltó tisztelgés az egyetemalapító előtt

A rendezvényen Széll Márta, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai rektorhelyettese mondott beszédet, aki maga is ságváris volt, sőt, szülei és gyermekei is. 

– A név változik, de a szellemiség marad – jelentette ki, majd hosszasan beszélt Báthory Istvánról, akinek személye szerinte mindent megtestesít, amit az iskola is. Erdély fejedelmét és Lengyelország királyát a legsikeresebb államférfiak egyikének nevezte, aki két egyetemet is alapított – ezek egyike a Szegedi Tudományegyetem jogelődje, a Kolozsvári Jezsuita Akadémia.

– Méltó tisztelgés, hogy mától az iskola az ő nevét viseli – fogalmazott.

A rektorhelyettes Báthory életművéből három dolgot emelt ki: hogy nagyon szeretett olvasni, hogy mértékletesen élt és hogy fontosnak tartotta a csapatmunkát. Ezt a három példát állította a diákok elé, akik a mértékletesség témakörénél – az alkoholfogyasztás megemlítésénél – nevetve felbolydultak.

Vannak, akik három iskolába jártak, mégis ugyanazon falak közé

Dobi János igazgató a névadó tanévnyitón arról beszélt, létezik összhang hagyomány és megújulás között, illetve hogy az iskola egyszerre őrzi és teremti a hagyományokat. Majd beszámolt a tavalyi év országosan is kiemelkedő eredményeiről: a 4,48-as iskolai átlagról és a 4,68-as érettségi átlagról, illetve arról, hogy az itt végzett diákok közül szinte mindenki felsőoktatásban folytatja tovább tanulmányait.

Az iskolában tehát új néven, de az eddigi értékek mentén kezdődött meg az új tanév. Előbbinek köszönhetően két évfolyamból – a mostani végzősök és a jövőre érettségizők közül – azok, akik ide jártak már általános iskolába is, elmondhatják majd magukról, hogy három iskolanév is szerepel majd a bizonyítványaikban, miközben végig ugyanazon falak között tanultak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában