Szegedi hírek

2024.09.02. 07:00

Támogatják az erdészeti iskolákat

Új eszközöket vásárolhatnak állami támogatásból az erdészeti szakiskolák, aminek a célja az oktatás színvonalának növelése. Ezen kívül pedig az erdőgazdálkodásban dolgozóknak is indítanak egy programot. Szegeden és Ásotthalmon is várhatóak programok.

Suki Zoltán

Fotó: Török János

– Szeptembertől indul az erdészeti bemutató üzemi program, aminek az a lényege, hogy az erdőgazdálkodásban dolgozók megoszthassák egymással a tapasztalataikat – jelentette be a napokban az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára. Zambó Péter elmondta, hogy a erdészeti szakiskolák is számíthatnak a kormány támogatására. Most a Vidékfejlesztési Programból kapnak 750 millió forintos támogatást, amiből modern erdészeti eszközöket vásárolhatnak. 

Fotó: Török János

Az államtitkár beszélt arról is, hogy országszerte hét helyszínen, 25 témakörben 350 olyan esemény lesz, amiken az erdőgazdálkodók, vagy az erdőket kezelő szakemberek vehetnek részt. 

Zambó Péter elmondta, hogy megalapították az Erdészeti Ágazati Tudásközpont Nonprofit Kft-t, ami összekapcsolja az Agrár Szakképzési Centrumok munkáját, amelyek Sopronban, Somogyzsitfán, Piliscsabán, Mátrafüreden, Szegeden és Ásotthalmon szervezik az összesen több ezer embert fogadó bemutató üzemi programokat. Az Erdészeti Ágazati Tudásközpont a Soproni Egyetem, az Agrár Szakképzési Centrumok, az állami- és magán erdészeti társaságok, valamint szakmai szervezetek összefogásával alakult meg, többek között azzal a céllal, hogy a duális képzés szervezése mellett az erdészeti ágazatban dolgozó szakemberek számára megteremtse a 21. századi színvonalú továbbképzési lehetőségeket. 

A bejelentésen elhangzott az is, hogy a több mint 2 millió hektárnyi magyar erdőterület az ország stratégiai jelentőségű zöldvagyona, ami nemcsak a lakosság fával való ellátásában, hanem a biodiverzitás és az emberi egészség védelemében, valamint az ország klímacéljainak elérésében is kulcsfontosságú. 

– Éppen ezért nemcsak arra kell figyelni, hogy az állam fenn tudja tartani az erdők szolgáltatásait az egész társadalom számára, hanem arra is, hogy az erdész szakemberek a teljes ökoszisztéma kezeléséhez szükséges, modern tudással és szemléletmóddal rendelkezzenek. Ebben tesznek egy nagy lépést előre a szakiskolák eszközállományának fejlesztésével – fogalmazott az államtitkár.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában