Szegedi hírek

2024.09.08. 18:30

Guba Pál nevét viseli immár a telepi futóverseny - GALÉRIA

Koós Kata

Szombaton focikupát, vasárnap családi sportnapot rendezett a Klebelsberg-telepi Polgári Kör Egyesület. Immár hetedik alkalommal hívták közösségi sportolásra és futóversenyre a településrész lakosságát. 

Az ebihal és a mókus kategórákban a legkisebbek egy kilométeren bizonyíthatták kitartásukat.
Az ebihal és a mókus kategórákban a legkisebbek egy kilométeren bizonyíthatták kitartásukat. Fotó: Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba

27 évvel ezelőtt focikupával kezdődött ez a rendezvény, majd azt láttuk, hogy egyéb sportokat is szívesen űznek az emberek, ezért rendeztünk családi sportnapot is, ahol lehet futni, pingpongozni és tollasozni is, sőt hetesrúgó versenyt is hirdettünk

 – mondta el lapunknak Kismárton Zsolt egyesületi elnök. 

Tóth Erika szervező azzal folytatta, hogy a sportnap egyik legfőbb motorja kezdettől fogva Guba Pál testevelő tanár volt, akit a településrészért végzett odaadó munkájáért 2021-ben Klebelsberg-telepért díjjal is kitüntettek. A Rókusi Általános Iskola sokak által nagyra becsült és szeretett pedagógusa tavasszal tragikus hirtelenséggel hunyt el. Hogy emlékét méltón megőrizzék, tiszteletadásként nevével fémjelezték a telepi futóversenyt, amelynek lebonyolítását felesége és két lánya vállalta magára vasárnap. 

A Guba Pál futóversenyre több mint ötvenen neveztek hét kategóriában. A legkisebbek egy kilométeren bizonyíthatták kitartásukat, a kisgyermekes családok két kilométeren mérethették meg magukat együtt, a serdülők és a felnőttek pedig három és fél kilométeren szállhattak versenybe egymással. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában