Helyi közélet

2024.08.13. 11:34

Felháborodott a parkolási rendelet módosításán a szegedi Fidesz

A parkolási rendelet legutóbbi módosítása miatt tiltakozik a szegedi Fidesz. Szerintük súlyosan jogsértő, hogy augusztus 1-től az útcsatlakozásokra is fizetni kell a parkolási díjat.

Suki Zoltán

– Alig két héttel a választások után, június 28-án rendkívüli közgyűlést hívott össze Szeged polgármestere, Botka László. Az egyik sürgős napirendi pont a parkolási rendelet módosítása volt. A rendelet kiterjesztette augusztus elsejétől a parkolási zónákat új útszakaszokra és bevezette a parkolási díjat az útcsatlakozásokra is – kezdte sajtótájékoztatóját kedden Német Ferenc

Német Ferenc bejelentette, kezdeményezik a rendelet hatályon kívül helyezését.
Német Ferenc bejelentette, kezdeményezik a rendelet hatályon kívül helyezését. Fotó: DM 

A Fidesz megválasztott önkormányzati képviselője elmondta: az indokolásban az szerepelt, hogy a szegediek kérték a parkolási zónák kiterjesztését, mert kevés a parkolóhely, a lakosság nem tud megállni a saját háza előtt.

A képviselő szerint a hideg zuhany a lakosságot július utolsó hetében érte, amikor a fizetős zónákban a Szegedi Parkolási Kft. az útcsatlakozásokban várakozó – tehát a saját ingatlanuk, garázsuk bejáratában várakozó, parkoló – autókra tájékoztatólapokat helyezett el, hogy augusztus 1-től fizetnie kell az ott lakóknak is.

– Ez álláspontunk szerint súlyosan jogsértő, mi ezért nem szavaztuk meg a rendeletet. De nemcsak jogsértő, hanem rendkívül tisztességtelen arculcsapása, kifosztása a szegedi ingatlantulajdonosoknak. A következő közgyűlésen kezdeményezzük a rendelet lakosságot jogaiban sértő részének a hatályon kívül helyezését. Egyúttal felszólítjuk Botka Lászlót, hogy addig is saját hatáskörben intézkedjen, hogy az útcsatlakozásokban függesszék fel a parkolási bírságok kiszabását, hogy megkímélje városunkat számtalan pertől, amelyet a lakosság joggal indíthat az ügyben – fogalmazott Német Ferenc.

A politikus emlékeztetett, hogy Szegeden évente több száz parkolóhelyet szüntetnek meg, miközben az autók száma ezres nagyságrendekkel nő.

– A parkolási probléma kezelésére egyetlen megoldást ismer a baloldali többség, az egekbe emelik a parkolási díjakat, miközben fizetőssé tették az egyetlen P+R parkolót. Tehát a lakosság nem azt mondta, hogy fizetni akar a saját háza előtt, a saját garázsbejárójában, udvari bejárójában, hanem azt, hogy kevés a parkolóhely Szegeden – jelentette ki a megválasztott képviselő. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában