Szegedi hírek

2024.08.24. 18:50

Megújult a színház földszinti nézőtere

Felújították a Szegedi Nemzeti Színház földszinti nézőterét. A székek farészeit lecsiszolták, az ülő részeket újraszivacsozták és kárpitozták, a padlót pedig csiszolták, lakkozták. Mindezt 15 millió forintból, köszönhetően annak, hogy nem külső cégre bízták a kivitelezést, hanem házon belül oldották meg.

Delmagyar.hu

Fotó: Karnok Csaba

Egy hónapja indult a Szegedi Nemzeti Színház földszinti nézőterének felújítása. A munkálatok során 260 széket szereltek ki a területről, hogy azokat teljesen felújítsák. A munkálatok mostanra befejeződtek, pénteken már az utolsó simításokat végezték és takarítottak a teátrumban.

Ismét régi fényükben tündökölnek a színház földszinti nézőterének székei. Fotó: Karnok Csaba
Ismét régi fényükben tündökölnek a színház földszinti nézőterének székei. Fotó: Karnok Csaba

– A székek faelemeit, vagyis a karfákat és a háttámlákat csiszolták és lakkozták, a dorozsmai kárpitos műhelyben pedig új szivacs, szegecsek és borítás került rájuk. Az addig üresen álló területen pedig a padlót felcsiszolták és 5 réteg lakk került rá – mondta el Barnák László főigazgató. Hangsúlyozta, a 15 millió forintos beruházást az önkormányzat támogatásával, főként önerőből, házon belüli munkákkal valósították meg, jelentős összeget spórolva ezzel a megoldással.

A Szegedi Nemzeti Színház új évadának első előadására, az augusztus 30-i Kaszás Attila díjátadóra tehát már egy teljesen megújult földszinti nézőtér fogadja a látogatókat. 

Emellett azonban történtek a kívülállók számára kevésbé látható fejlesztések is. Megújult az esőberendezés és a vészvilágítás is, illetve az ügyelőhívó rendszert is modernebbre cserélték. 

– Ehhez fel kellett újítani a teljes hálózatot. Mostmár az öltözőkben, a nézőtéri előcsarnokban, a folyosón, a baletteremben és a próbatermekben is lehet hallani, vagyis hatékonyabb lett a rendszer, ugyanakkor korszerűbb és zajtalanabb is – mesélte a főigazgató, akinek vannak még felújításra vonatkozó tervei. 

Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba

Szeretnék például kicseréltetni a színpadi padozatot, ez azonban hosszas előkészítést igényel, hiszen a munkálatok befolyásolnák a jövő nyári szabadtéri próbát. És persze tervben van az is, hogy ne csak a földszintre jegyet váltók élvezhessék az előadásokat felújított, újraszivacsozott székekből – ezt valószínűleg szakaszosan lehet majd megoldani a következő években.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában