Helyi közélet

2024.08.28. 08:00

Iskolakezdési támogatások a kisteleki járásban

Címkézetten beiskolázási, tanévkezdési támogatás a kisteleki járás nem mindegyik településén van, de valamilyen formában mindenütt segítik a diákokat. Az iskolakezdés előtt megnéztük a lehetőségeket.

Imre Péter Géza

– Minden, pusztaszeri állandó lakhellyel rendelkező, a helyi általános iskolába járó gyermek után a család 25 ezer forintos beiskolázási támogatást kap minden évfolyamban az önkormányzattól. Kérelmezni kell, de nem mérlegelünk, aki igényli, az megkapja, ezzel akarjuk jutalmazni, hogy a település iskoláját választották – mondta el az évtizedes gyakorlatról Máté Gábor polgármester. Hozzátette: ez igaz a pusztaszeri állandó lakhelyű középiskolába járókra is, az idei iskolakezdés előtt összesen 119 diák kapott ilyen segítséget. 

A tanszerekre minden diáknak szüksége van, de akad ahol nem telik rá.
A tanszerekre minden diáknak szüksége van, de akad ahol nem telik rá. Fotó: Imre Péter

Kisteleken gyűjtöttek is

Kisteleken két alapítványi tanszergyűjtést is tartottak, az egyikről már beszámoltunk, a másikon, amelynek ötletgazdája Czeglédy-Dukai Enikő volt, 12 iskolatáska telt meg tanszerekkel, amit egyéb iskolaszerek mellett oda juttattak el, ahol a legnagyobb szükség van rá. A famíliák kiválasztásában a családsegítő központ segített. Az önkormányzat a rendkívüli települési támogatás keretében tud könnyíteni az iskolakezdéssel járó anyagi terheken, ezt igényelni kell és maximálisan 28 ezer 500 forint adható háztartásonként, az utóbbi évek gyakorlata szerint 10 és 20 ezer forint közötti összeget juttattak egy-egy családnak – tudtuk meg Csősz Tamás ügyintézőtől.

Kisebb településeken is adnak

Makra József, Ópusztaszer polgármestere elmondta: születéskor 30 ezer, az iskolakezdéskor 40 ezer, ballagáskor újabb 30 ezer forintot kap gyermekenként a család, ami automatikusan jár. Bakson címkézett támogatás nincs, ahogy Búza Zsolt polgármester fogalmazott, ezt önkormányzatuk anyagi lehetőségei nem teszik lehetővé. Viszont az ingyenes étkeztetésben a gyermekek 90 százaléka érintett. Csengelén – újságolta Tóth Tibor polgármester – éppen most kedden fogadták el, hogy a felsőoktatásba és OKJ-s képzésekre járók is kaphatnak 10 ezer forintot, míg a már élő gyakorlat szerint a kicsik születésekor 100 ezer, óvodába és iskolába beiratkozásakor 50-50 ezer forint jár a famíliáknak.

Balástyán minden évfolyamban, minden iskolás gyermek 5-5 ezer forint támogatást kap az önkormányzattól – tudtuk meg Ujvári László polgármestertől. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában