Szegedi hírek

2024.08.20. 21:30

Ezek voltak augusztus 20 legfontosabb eseményei

Delmagyar.hu

Gémes László: Szent István stabil alapokat teremtett

Mindszent adott otthont a Csongrád-Csanád Vármegyei Közgyűlés augusztus 20-i ünnepségének. A rendezvényen Gémes László elnök adta át a közgyűlés díjait.

Gál Béla: Teljesült Szent István kezdeményezése

Az Országzászló ünnepélyes felvonásával kezdődött kedd délután az államalapító Szent István király emlékére rendezett díszünnepség a szegedi Széchenyi téren. Ünnepi beszédet Gál Béla, Szeged díszpolgára, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium korábbi igazgatója mondott.

Krausz Ferenc vette át a Magyar Szent István Rendet

Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vette át kedden a Magyar Szent István Rendet az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

BB Mentor-kupa: hazai fölény

Már a hatodik nap eseményein is túl van az újszegedi teke- és bowlingcentrumban a BB Mentor-kupa WNBA-NBC A kategóriás nemzetközi felnőtt egyéni férfi és női világranglista-, valamint szenior és utánpótlás verseny.

Kenyérszentelés Kisteleken

Kisteleken a Szent István téren tartották augusztus 20-án az államalapítás és Szent István király ünnepét, és a járási székhelyen ehhez még az a plusz is társult, hogy a szent király a város védőszentje. Erre Nagy Sándor polgármester is emlékeztetett.

Szent István napi ünnepséget tartottak Kiskundorozsmán

Kiskundorozsmán ünnepi szentmisével és kenyérszenteléssel kezdődött kedden a Szent István napi ünnepség a templomban, majd a Dísz téren folytatódott a megemlékezés, ahol Mihálffy Béla országgyűlési képviselő szavalt, majd beszédet mondott Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában