A magyarok fennmaradása volt a tétje István és Koppány konfliktusának

A Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri nagyszínpadán vasárnap, hétfőn és kedden, az államalapítás ünnepén is bemutatják az István, a király rockoperát. Felidézik korai történelmünk egyik legközismertebb konfliktusát, amely kulcsszereppel bírt a magyar nép jövőjének alakulásában. Novák Péter rendezésében a közönség döntheti el, hogy István vagy Koppány „igazát” érzi inkább megalapozottnak. Miklós Péter eszmetörténész segítségével utánajártunk, hogy mennyiben volt jogos Koppány uralkodói igénye.

Valóban így történhetett?

Mielőtt azonban a konfliktus mélyére ásnánk, érdemes körüljárni azt a kérdést, hogy egyáltalán elégségesnek tekinthető-e az az információmennyiség, amely rendelkezésünkre áll István és Koppány viszályáról.

 – hangsúlyozta Miklós Péter.

A szegedi egyetem docense a téma legfőbb fennmaradt forrásaként a 14. századi krónikakompozíciót említette, amely vélhetően több korábbi, főleg 12-13. századi hagyományra vezet vissza, tehát az események után jóval később keletkezett.

– mondta el az eszmetörténész.

Egységben a fennmaradásért

A néphagyományban és az irodalmi tradícióban azonban évszázadokon át generációról generációra öröklődött Koppány alakja, akit az említett somogyi tartományúrként őriz a történeti emlékezet. Az István uralkodói személye körüli konfliktus előzményei azonban Koppánynál jóval korábbra vezetnek.

– Az egész folyamat nem 997-ben a somogyi lázadással kezdődött, hanem azzal, hogy a magyarság megérkezett a Kárpát-medencébe. Igen hamar szembesülniük kellett a vezetőknek azzal, hogy a magyarok törzsi-nemzetségi szerveződése hosszútávon nem fenntartható. A törzsi-nemzetségi vezetők ugyanis viszonylagos autonómiában éltek. Amikor Nyugat felé, egészen a Hispán-félszigetig vagy Keleten a Bizánci Birodalom területére kalandoztak, akkor azt egyes törzsek, avagy azok alkalmi szövetségei tették, nem a magyar törzsszövetség. Ahhoz azonban, hogy a Kárpát-medencében az európai politikai térbe integrálódjunk, mindenekelőtt egységre volt szükség – részletezte az eszmetörténész.

Rámutatott, hogy Géza nagyfejedelem azt ismerte fel, hogy az említett egység híján esélye sincs a magyarságnak fennmaradni az akkoriban kialakuló északi szláv államalakulatok, a bizánci császárság és a német birodalom gyűrűjében.

 – mondta el Miklós Péter.

Ezért küldött követeket a 970-es években Géza fejedelem a német-római császárhoz, jelezvén, hogy a nyugati kereszténységhez csatlakozva szeretne külpolitikát folytatni.

– folytatta.

Két öröklési rend feszült egymásnak

Géza a nyugati irányultságot erősítette fia házasságával is. Istvánnak feleségül II. Henrik bajor herceg lányát, Gizellát választotta, aki közeli rokonságban állt a Német-Római Birodalom császárával.

Az eszmetörténész úgy fogalmazott, hogy Géza halálát követően, 997-ben egy hatalmi vákuum keletkezett. A három érdek összeütközött. Német hivatalnokok, papok és katonai vezetők érkeztek – már korábban is, Gizella kíséreteként – István támogatására, aki maga is az apja által kijelölt irányban képzelte el a magyarság jövőjét. Noha István és Gizella mindkét fia, Ottó és Henrik, akit mi Imreként ismerünk, életét vesztette, de a fiúk névválasztásával is szimbolikusan a nyugati orientációt erősítette István, hiszen Ottó volt akkor a német-római uralkodó, testvére pedig Henrik.

 – fejtette ki az eszmetörténész.

A rokoni viszonyokat illetően azonban két szokásjog feszült egymásnak. A szeniorátus trónöröklési rendjében az uralkodó halála után a család legidősebb, uralkodóképes férfitagját illette a trón. Ez Koppány mellett szólt, aki a törzsi hagyományok szerint valószínűleg több asszonyt tartott, és feleségül akarta venni az özvegyen maradt Sarolt fejedelemasszonyt is, hogy szimbolikusan Géza helyébe léphessen. A levirátust, azaz sógorházasságot azonban a zsidó-keresztény hagyomány tiltotta, mert vérfertőzésnek bélyegezték. A szeniorátussal szemben a férfiági elsőszülötti öröklés, vagyis a primogenitúra jogszokása feszült, amely szerint apáról fiúra szállt a hatalom.

 – mondta Miklós Péter.

Három évtizeden át kitartott

Ennek a hosszú folyamatnak volt az első lépése 997-ben a somogyi tartományúr leverése. Hogy István részéről a rockoperából közismert „Felnégyelni!” parancs valóban elhangozhatott-e, biztosan nem tudható, bár a 14. századi krónikakompozícióban még képeken is megörökítették a jelenetet.

 – mondta el Miklós Péter, majd összegzésként hozzátette, hogy Istvánnak leginkább azt köszönhetjük, hogy ebben a hosszú folyamatban végig állhatatosan kitartott uralkodói programja, azaz a nyugati típusú, letelepedett állam kiépítése mellett.

 – zárta a beszélgetést Miklós Péter.