Három hétig Szeged volt az ország fővárosa

1849. július 11. és augusztus 1. között Szeged volt gyakorlatilag Magyarország fővárosa, ugyanis a kormány ide helyezte át székhelyét a császáriak Pestet fenyegető támadása miatt. 

– A szabadságharc során gazdát cserélt Buda vára, az ország hagyományos közigazgatási központja és Pest, a törvényhozási központ. Ezért volt kénytelen a kormány székhelyét többször áttenni. Pest-Budáról előbb Debrecenbe, majd a tavaszi hadjárat sikere után visszatérve Pestre, júliusban Szegedre jött a Szemere Bertalan vezette kormány, parlamenti képviselőként mások mellett Jókai Mór és Jósika Miklós, valamint Kossuth Lajos kormányzó-elnök – ismertette az előzményeket Miklós Péter eszmetörténész.

Két fontos törvényt szavaztak meg Szegeden

A szegedi egyetem docense elmondta, hogy a miniszterelnököt és a kormánytagokat a Palánkban szállásolták el. Kárász Benő főispán házában, a mai Klauzál téren lakott Kossuth, elnöki hivatalát a melléképületekben alakította ki. A parlament a Városháza épületében működött, a közgyűlési teremben üléseztek, a kormányt, a hadi igazgatást, a törvényszéki szervezetet pedig a Zsótér-házban helyezték el.

1849. július 28-án két fontos törvényt is elfogadtak Szegeden.

– Az egyiket a magyarországi nemzetiségekről hozták. Lényege az volt, hogy az oktatásban, a közigazgatásban, a felekezeti életben autonómiát élvezhettek. Európa leghaladóbb szellemiségű nemzetiségi törvénye volt ez akkoriban. A másik törvény a zsidó felekezet befogadását rögzítette, az izraelita vallású emberek mind közösségileg, mind polgári jogban egyenértékűek lettek az ország valamennyi lakosával, ezáltal a vegyes házasságok is érvényessé váltak – részletezte Miklós Péter kiemelvén, hogy noha akkor életbe ugyan nem léptek ezek a törvények, de az 1867-es kiegyezés utáni két vonatkozó törvény alapjainak tekinthetők.

Iszapos fröccsöt ittak

A város élete igencsak felbolydult.

– A korabeli feljegyzések szerint szinte állt a sor Szegedtől Budáig, tömegek menekültek. Tömve voltak a kávéházak, a kocsmák, az éttermek, nehezen bírták a megnövekedett forgalmat. Alsóvárostól Fölsővárosig, Rókustól a Palánkig szinte minden családnál volt valaki elszállásolva – mesélte Miklós Péter, aki érdekességként kitért arra is, hogy mit fogyasztottak annak idején előszeretettel a vendéglátóipari egységekben.

– Általában bort ittak, hozzá pedig a Tisza vizét, ami sárga színű volt és iszap alappal szolgálták föl, ahogy kimerték a folyóból. A Tisza vize egészen sokáig volt iható, noha Rákóczi például maláriát kapott tőle 1704-ben, amikor a várat próbálta bevenni – mondta el.

Csapások sora következett

1849. július 28-án több tucat áldozatot szedve felrobbant az újszegedi lőportár. 30-án meghalt Répásy Mihály huszártábornok kolerában. Augusztus első napjaiban a Haynau vezette császári csapatok fenyegető közelsége miatt Szegedet kiürítették, a kormány menekülni kényszerült, ezúttal Arad felé.

– Nem volt elég, hogy közeledtek az osztrákok és az oroszok, de még a kolera is fölütötte a fejét. A járványnak a korabeli források alapján nagyjából ezer áldozata volt. Július 31-én temették el Répásyt a Belvárosi temetőben, utolsó útján nagy számban vettek részt honvédek és menekültek, beszédet Kossuth Lajos mondott, amely utolsó magyar földön mondott beszéde volt – mondta el Miklós Péter.

Haynau az augusztus 5-i szőregi csatát már a szegedi városháza tornyából figyelte, amelyet az 1848/49-es szabadságharc utolsó valós ütközeteként őriz a hadtörténeti emlékezet.