Önkormányzati választások Szegeden: a közöny diadala

Mi a politika? Tanulási folyamat. Ciklusról ciklusra tanulják a pártok, politikusok és választók. Szegeden ez időbe telt, az első három önkormányzati választás elég „dadogósra” sikerült.

Önkormányzati választás 1990: közöny duplán mérve

Érvénytelen választással kezdődött Szegeden az önkormányzatiság új korszaka. A választásra jogosultak mindössze 27,45 százaléka járult az urnákhoz 1990. szeptember 30-án, holott a korabeli tudósítások szerint aznap gyönyörű napsütés volt, az utcák mégis kongtak az ürességtől. A részvétel jócskán elmaradt a 34,63 százalékos megyei, valamint a 40,2 százalékos országos átlagtól. Csak egyetlen szegedi választókerületben lett érvényes és eredményes a választás. Az akkori 18. számú választókerületben Ványai Éva, az MDF-KDNP jelöltje győzött, így ő lett az első tagja az új, rendszerváltozás utáni szegedi képviselő-testületnek, a többiekre még várni kellett két hetet.

Az első szabad önkormányzati választásokat még más játékszabályok alapján játszották. A 10 ezer lakosnál népesebb településeken – közéjük tartozott Szeged is – nem lehetett közvetlenül polgármesterjelöltekre szavazni, csak egyéni képviselőkre és pártlistákra. Azokban a körzetekben, amelyekben a választói részvétel nem érte el a 40 százalékot, meg kellett ismételni a választást. A második, október 14-re kiírt fordulóban mindazok indulhattak, akik az első fordulóban is részt vettek. A mandátumot pedig az a jelölt nyerte el, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta, függetlenül attól, hogy hányan járultak az urnákhoz.

 – írta a választás másnapján a korabeli Délmagyarország.

A második fordulóban tovább csökkent a választói részvétel, gyakorlatilag csak minden negyedik (24,76%) választópolgár ment el szavazni Szegeden. Az akkor még 53 fős képviselő-testületbe 23-an jutottak be a kormánypártok (MDF-KDNP-FkgP), és 23-an a Fidesz-SZDSZ színeiben. Két-két mandátumot szerzett az MSZP és a Vállalkozók Pártja, egyet az MSZMP, továbbá két független jelölt is képviselő lett. A képviselő-testület Lippai Pált, a Fidesz és az SZDSZ közös jelöltjét választotta meg polgármesternek, Ványai Éva (MDF) és Tűhegyi József (SZDSZ) pedig alpolgármesterek lettek.

Önkormányzati választás 1994: a polgármesterjelölt színre lép

1994-ben mindent újra kellett tanulni. Az önkormányzati választás lebonyolítása több lényeges ponton megváltozott. A módosításoktól várták azt, hogy a szavazás egyszerűbb és népszerűbb lesz, végeredményben pedig több embert mozgat meg. A tízezer főnél népesebb településeken bevezették a közvetlen polgármester-választást, valamint megszüntették az érvényességi és eredményességi küszöböt. Ezentúl pártlistákra nem, csak egyéni képviselőjelöltekre lehetett szavazni, továbbá bevezették a kompenzációs listát. Az egyéniben vesztes jelöltekre adott szavazatok „nem vesztek el”, hanem ezek „töredékszavazatként” a kompenzációs listára kerültek, ahonnan a pártok, vagy a választáson induló civil egyesületek jutottak mandátumhoz. Szegeden a képviselő-testületet is „fogyókúrára fogták”, létszáma 53-ról 43-ra főre csökkent. A közgyűlés 26 képviselője egyéni választókerületben szerezhetett mandátumot, 17-en pedig a kompenzációs listáról kerültek be a testületbe.

Reform ide vagy oda, a közvetlen polgármester-választás lehetősége sem hozta meg a szegediek kedvét a szavazáshoz, holott öt jelölt is indult. Csapó Balázs, a Polgárosuló Szegedért Egyesület támogatásával, Kapás Ferenc és Szilágyi János függetlenként, Szalay István az MSZP-SZDSZ, míg Ványai Éva a Fidesz-KDNP-MDF támogatásával szeretett volna polgármester lenni.

Az 1994. december 11-én, ezüstvasárnapon megtartott választást gyér érdeklődés kísérte, a szavazásra jogosultak 26,95 százaléka járult urnákhoz, ami megint messze elmaradt a megyei és az országos átlagtól. A polgármesterjelöltek közül Szalay István a szavazatok 38,49 százalékával győzött, így a következő négy évben ő lehetett Szeged polgármestere. A képviselő-testületben az MSZP-nek 13, az SZDSZ-nek hat, a KDNP-nek öt, az MDF-nek négy, a Fidesznek három, az FkgP-nek és a Munkáspártnak egy-egy képviselője lett. A Polgárosuló Szegedért Egyesület öt mandátumot szerzett, továbbá öt független jelölt is bekerült a „torony alá”.

Önkormányzati választás 1998: Algyő búcsút int

Szeged 1998-ban megint a sor végén kullogott. Miközben országos szinten részvételi rekordot jegyeztek fel a krónikák, a választópolgárok 48,02 százaléka járult az urnákhoz, a napfény városában a megyei átlagtól is elmaradva, alig 32,19 százalék gondolta úgy, hogy szavazatával beleszól a város irányításába. És ha ez még nem lenne elég, Algyő önállóvá válásával a kiosztható mandátumok száma is csökkent 42-re – 25 egyéni és 17 kompenzációs listás helyért versenyezhettek a jelöltek.

A polgármesteri székért újból öten versenyeztek: Bartha László a Fidesz-MDF-FKgP-MKDSZ-MDNP támogatásával, Kiss József Géza a MIÉP-KDNP jelöltjeként, Molnár Imre függetlenként, míg Molnár Zoltán az SZDSZ színeiben, valamint Szalay István, aki a szocialisták támogatásával indult újraválasztásáért. A választók azonban újdonságra vágytak, és a szavazatok 39,13 százalékával Bartha Lászlót választották meg Szeged polgármesterének.

A jobboldali koalíció 16 egyéni és 3 kompenzációs listás mandátumot szerzett. A FKgP egy, a MIÉP-KDNP kettő, a szocialisták három egyéni és hat listás, az SZDSZ pedig két listás mandátumhoz jutott. A Polgárosuló Szegedért Egyesület két, az MSZDP-Nyugdíjasok Pártja egy listás mandátumot nyert el.

A korabeli szegedi képviselő-testületbe hat független egyéni jelölt is bejutott, hiszen a legendás kilencvenes években még a pártoktól függetleneknek is termett babér, az önkormányzati politika nem jelentette azt, hogy csak a pártok rúghatnak labdába egy-egy választáson.

Persze a politikára is igaz, ami a boltokban ki van írva: a pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el. Ha fontos a sorsa, ne feledje: június 9-én európai parlamenti, helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választás lesz.