Szegedi hírek

2024.06.08. 14:23

Idén már a hőség előtt elvirágzott a Tisza

Delmagyar.hu

Idén a szokásosnl hamarabb lezajlott a tiszavirágzás.

Fotó: Nagy Balázs

A szokásosnál korábban, május utolsó hetében megkezdődött a tiszavirágzás hazánkban, és bár a kánikula csak a hét végére köszöntött be, mely általában előcsalogatja a víz alól ezeket a rovarokat, idén úgy tűnik, éppen a legmelegebb napokban már véget is ér ez a természeti csoda. Néhány napja azonban még százezres nagyságrendben rajzottak Tápénál a kérészek, sőt a Tisza szegedi, belvárosi szakaszán is megfigyelhetők voltak kisebb számban, így aki késő délután és kora este arra járt, nyomon követhette a Föld legrövidebb életű élőlényeinek teljes létét.

A tiszavirág Európa legnagyobb kérésze. Teste a farksertéivel 10-12 centiméter hosszú is lehet. A most látható példányok háromévesek, a lárvák ennyi ideig fejlődtek a víz alatt, az iszap szerves korhadékaival táplálkozva. Növekedésük befejezéseként a hímek utolsó lárvastádiumukat követően a partra repülnek, és újabb vedlés után kezdik meg rövid imágó életüket. A nőstények lárvabőrük levetése után egyből imágóvá válnak, és ezt követően utolsó óráikban csak a párkereséssel és a peterakással törődnek. A vízfelszínre példányonként több ezer petét raknak, melyek aztán lesüllyednek.

A tiszavirágrajzás azon kívül, hogy egy rendkívül látványos esemény, fontos ökológiai jelentősége is van, hiszen számos hal-, madár- és békafaj táplálékául szolgálnak a néhány óráig repkedő rovarok. Hogy idén miért jöttek felszínre másfél-két héttel korábban, egyelőre még a szakemberek sem tudják.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában